Blogkészítés kezdőknek | Hogyan kezdj el blogolni?

Blog indításán töröd a fejed? Szuper ötlet! Bárki vagy és bármiről is írnál, ma már nagyon könnyű elindítanod a saját blogodat. Ehhez nem kell tudnod programozni, és semmilyen más különleges technikai tudásra sincs szükséged.

Az indulásnál azonban mindig felmerül egy csomó kérdés, így könnyen elbizonytalanodhatsz. Az elején nem egyszerű eldöntened, kire hallgass, és ezt az egészet hol is kezdd el.

A sok „szakértő” és „guru” mind-mind mást javasol a legjobb platformmal és az első lépésekkel kapcsolatban. A döntés tényleg nehéz.

Próbálj meg okosan dönteni, de igazából a lényeg, hogy csak csináld!

Ahogy a legtöbb problémára, úgy a blogindítás technikai kivitelezésére is többféle megoldás létezik. Neked nem azt kell tudnod eldöntened, hogy melyik az abszolút győztes.

Azt kell tudnod, hogy melyik ezek közül a számodra legjobb megoldás.

Ebben fogok segíteni Neked a bejegyzésben.

Miért hallgass éppen rám, ha a blogolás a téma?

Őszinte leszek.

Nem én vagyok a legnagyobb blogger a világon, de még csak Magyarországon sem. Van viszont valami, ami miatt mégis megéri rám hallgatnod. Nagyon kitartó vagyok, és nagyon sok időt vagyok hajlandó rááldozni arra, hogy egy adott témában a lehető legjobb bejegyzéseket írhassam meg. A blogolás a szívem csücske, ezért különös gonddal készítettem el ezt a leírást.

Ebben a cikkemben megpróbálok utat törni neked az infórengetegben, és a sok bonyolult kifejezést és technikai szakzsargont mellőzve lépésről lépésre haladva megmutatom, hogyan érdemes elkezdened a blogolást.

Több ezer társadnak segítettem már elindítani a saját blogját vagy weboldalát, így megtanultam, hogyan kell úgy bemutatni valamit, hogy az alapján még Apukám is meg tudja csinálni. Mondjuk úgy, hogy ő nem egy technikai zseni.

Csapjunk is bele!

Blogírás előkészületek

Miért kezdj el blogolni?

Ha ezt a bejegyzést olvasod, feltételezem, dolgozik már benned egy belső vágy, hogy kiírd magadból, ami benned van.

Ha így van, akkor te már kellően motivált vagy a blogolást illetően. Ez szuper! Ebben az esetben nyugodtan ugord át ezt a fejezetet.

Ha még nem tudod pontosan, biztosan érdemes-e neked is kipróbálnod magad a blogírásban, akkor előbb fusd át ezt a bejegyzésemet. Ebben 33 különböző okkal is alátámasztottam, miért lehet nagyon jó döntés egy blog indítása. Mindenképp olvasd el, mert bár tuti, hogy neked is van jó pár ötleted, biztosan hozzá tudok tenni még én is párat.

A teljesség (és a kattintani is lusták) kedvéért ide is kigyűjtöttem a szerintem legfontosabbakat. A blogolás segítségével:

  • kifejezheted önmagad,
  • elmélyedhetsz a hobbidban,
  • rendszert vihetsz a gondolataidba,
  • fegyelmezettebbé, magabiztosabbá és kreatívabbá válhatsz,
  • kihívásokat győzhetsz le,
  • új dolgokat tanulhatsz meg,
  • új ismerősöket, barátokat szerezhetsz,
  • kitűnhetsz a tömegből,
  • pénzt kereshetsz,
  • és nem utolsó sorban felszabadíthatod önmagad!

Jól hangzik? Pedig ez még csak a jéghegy csúcsa, ha arról van szó, mennyi pozitív változást vonzhatsz be az életedbe a blogolással. Sokszor jobb, mint egy újabb közösségi média profil 🙂

Milyen lépései vannak egy blog elindításának?

  1. Válaszd ki a blogplatformodat!
  2. Vásárolj egy domain nevet és egy tárhelyet!
  3. Telepítsd fel a blogodat a saját tárhelyedre!
  4. Válaszd ki a sablonodat!
  5. Hozd létre az első blogbejegyzésedet!
  6. Népszerűsítsd a blogodat!

1. Hol kezdj el blogolni?

A blogolás alapjairól Peti Fruzsina írt egy nagyon jó cikket, amit mindenképp ajánlok a figyelmedbe. Ő részletesen kifejti, hogy konkrétan milyen platformok és lehetőségek közül lehet választani, ha blogolni szeretnél.

A blogolási „helyszíneket” alapvetően 2 nagy csoportra bonthatjuk, én most ezek jellemzőit fogom neked összefoglalni. Tudnod kell, mi az alapvető különbség közöttük, mert meg kell hoznod egy nagyon fontos döntést arról, hogy egy alap blogplatformot, vagy egy komolyabb tartalomkezelő rendszert fogsz inkább elkezdeni használni.

Mit kell tudnod a blogplatformokról?

A blogplatformok alapvetően nagyon egyszerűen elindítható és használható tartalomkezelő rendszerek.

A legnagyobb előnyük, hogy igen kevés technikai tudás kell a használatukhoz. Ezen kívül az alap felhasználói csomagjukban ingyenesen biztosítanak az oldaladnak domain nevet (ami a blogod elérési útja/linkje lesz), és bizonyos méretű tárhelyet is, így teljesen ingyen is elkezdhetsz blogolni.

Az ingyenességgel és a „lebutítással” azonban elég nagy hátrányok is járnak. Alaposan meg kell fontolnod, hogy számodra elfogadhatók-e ezek.

1. Igazából nem a te tulajdonodban, hanem a platform üzemeltetőjének tulajdonában lesz a blogod, és minden, amit rajta tárolsz.

2. Megeshet, hogy mások döntése/hibája miatt veszíted el a teljes blogodat. (A Freeblog nevű szolgáltató pl. úgy zárta be a kapuit néhány évvel ezelőtt, hogy még egy e-mailt sem küldött ki előtte.)

3. Ha az ingyenes csomagjukat használod (vagyis nem fizetsz külön azért, hogy egy általad megvett domainen legyen elérhető az oldalad), akkor amatőr lesz a domain neved, mint például:

  • blogodneve.blog.hu
  • blogodneve.blogspot.com
  • blogodneve.tumblr.com
  • blogodneve.wordpress.com

4. Kevés beleszólásod lesz a blogod dizájnjába és a tartalomelrendezési lehetőségekbe.

5. A blogodatt nehezen lehet majd fejleszteni, bővíteni és plusz eszközöket használni rajta. Valószínűleg csak fizetős funkcióként vagy programozó segítségével tudsz egyedibb kívánságokat belerakni (hamar odaveszhet az ingyenesség illúziója).

6. A blogplatformokat nehezen tudod pénzkereseti célok szolgálatába állítani. Az ingyenes verzióknál sok helyen tiltott az értékesítés, az „üzleti” csomagok pedig már fizetősek.

7. Nem oszthatsz meg akármit a blogodon (a felhasználási feltételekben kizárnak bizonyos tartalmakat, ezért nehezebb a blogodon keresztül hirdetni is).

8. Nehéz később átállni egy komolyabb rendszerre. A blogplatformról WordPress-re való átállásnak szinte minden változatát teszteltem már (rémálom).

Egyértelmű, hogy az ingyenes hozzáférést biztosító blogszolgáltatók tulajdonosai is szeretnének megélni abból, amit csinálnak. Nagy hozzáértéssel dolgozzák ki csomagajánlataikat, amiben az ingyenes indulás igen csábító, később viszont, ha szeretnél valami pluszt, már csak fizetősen tudod megoldani.

A blogplatformoknak az sem érdeke, hogy megkönnyítsék számodra a blogod tartalmának mozgatását, máshová költöztetését. A blog.hu-ról például nem egyszerű zökkenőmentesen átállni WordPress rendszerre – bár nem is lehetetlen. 😉

Az ott készült régi bejegyzéseket nagyon bonyolult az új helyre átvinni. A linkekkel, képekkel és még sok mással is baj szokott lenni, így a költöztetést megéri inkább egy fejlesztőre bízni. Ez viszont egy átlagos felhasználónak már túl sok macerát jelent, és inkább marad ott, ahol van…

Ha szeretnél körbenézni, hogy hol milyen ajánlatokat találsz, akkor ezek a legismertebb blogplatformok:

  • blog.hu
  • blogstar.hu
  • blogger.com vagy blogspot (ugyanaz a kettő)
  • tumblr.com
  • medium.com
  • wordpress.com

Utóbbihoz kis magyarázat: a WordPress-nek van egy ingyenes verziója is, aminek .com a végződése. Ez azonban nem egyenlő azzal, mint amit mi használunk. Ha szeretnél többet is megtudni a WordPress.COM és a WordPress.ORG közötti különbségekről, ebből a bejegyzésünkből tájékozódhatsz.

Megéri-e ingyenes blogot indítanod?

Erre sajnos nem lehet mindenkire egyaránt érvényes választ adni. A céljaidtól függ. Ezeket pedig senki sem ismeri nálad jobban.

Ha igazak rád a következő állítások, valószínűleg egy ingyenes blogplatform is kielégítheti az igényeidet:

  1. Különösen fontos számodra az ingyenes indulás, mert nem szeretnél havi 1-3.000 Ft-ot a blogolásra fordítani.
  2. Annyira fontos számodra az ingyenesség, hogy cserébe lemondasz még a saját tartalmad és oldalad feletti rendelkezésről is.
  3. Nem érzed úgy, hogy a korlátozott beállítási lehetőségekkel gúzsba kötik a kreativitásodat.
  4. Nem akarsz a blogoddal profi saját márkát építeni.
  5. Biztos vagy benne, hogy se most, se később sem akarsz a blogoddal pénzt keresni.

Ha ebből az 5 állításból akár csak egyben is bizonytalan vagy, nagyon ajánlom, hogy olvasd végig ezt a cikket, hiszen valószínű, hogy egy komolyabb tartalomkezelő rendszer lesz a megfelelőbb választás számodra.

Ha viszont nagyon valószínűnek érzed, hogy nem akarsz pénzt keresni a blogoddal, nem akarsz egy minimális összeget sem befektetni, és igazából csak szeretnél minél előbb elindulni, akkor egy ingyenes platform is megfelelhet az igényeidnek.

Ha ebben gondolkodsz, akkor a fentiek közül talán a blog.hu-t vagy a WordPress.com-ot emelném ki, mint megfontolásra érdemes lehetőséget.

Mivel a blog.hu az Index tulajdona, így blog.hu-s szerzőként lehetőséged van rá, hogy a bejegyzéseid kikerüljenek ajánlott tartalomként az Index.hu főoldalára, ami sok plusz olvasót, alkalmanként igazi látogatói bummot jelenthet.

Index 2 blog

Sajnos elég korlátozott lehetőségeid lesznek a dizájnnal és az eszközökkel kapcsolatban, valamint, ha később komolyra fordul a dolog és költözni szeretnél, az átállás is idegesítő tud lenni.

Tudom, hogy most még hiába mondom ezt, mert az átállásbeli problémák súlyát nem igazán lehet érezni addig, amíg nem akarsz egy több éve rendszeresen frissülő blogot és annak minden elemét átvinni egyik helyről a másikra. Ha viszont eljutsz arra a pontra, amikor a minimum funkcióknál többet szeretnél kihozni a blogodból, mindenképpen váltanod kell, és hidd el nekem, ez nem lesz éppen sétagalopp.

Ha már most úgy érzed, hogy később saját tárhelyre szeretnél költözni, mert idővel profibb bloggá vagy weboldallá akarod a már meglévőt átalakítani, viszont nem tűnik fontosnak az indexes megjelenés, akkor a WordPress.com-ot ajánlom, mert onnan lehet a legkönnyebben a .org-os, saját tárhelyes verzióra váltani.

Ha pedig abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy megengedheted magadnak egy minimális havi keret ráfordítását a blogprojektedre (kb. havi 1-3.000 Ft-ról beszélünk), szeretnél személyre szabott, profi dizájnt és arculatot, nem félsz új dolgokat megtanulni és még pénzt is keresnél az online jelenléteddel, akkor mindenképp a saját tárhelyes WordPress.org-ot javaslom.

Hogy miért? Erről fogok mesélni a következő részben.

Mit tud egy tartalomkezelő rendszer?

Igazából már az előbb bemutatott blogplatformok is tartalomkezelő rendszerek voltak, csak abból a fajtából, aminek a készítői szándékosan lekorlátozták a funkcióit.

Ezzel biztosították egyrészről azt, hogy tényleg szó szerint mindenki érthessen hozzájuk (annyira kevés beállítási lehetőséget hagytak meg, hogy nem tudsz benne sok mindent elrontani). Másrészről pedig ez biztosítja azt is, hogy előfizetői csomagrendszert építhessenek rá, amit nem tudsz megkerülni.

Amikor én tartalomkezelő rendszerről beszélek, akkor egy korlátozásoktól mentes, a blogplatformok minden lehetséges funkcióját felülmúló rendszerről beszélek. Az ilyenekre angolul CMS-ként is szoktak hivatkozni (a Content Management System rövidítéséként).

Ezekben a rendszerekben különböző típusú tartalmakat tudsz létrehozni és szerkeszteni vizuálisan, kódolás nélkül, egyszerűen sima kattintgatásokkal egy adminisztrációs felületen keresztül. Általában nem szokták elsőre elhinni, ezért nem győzöm ismételni: nem, tényleg nem kell hozzá kódolni, és más előzetes technikai tudásra sem lesz szükséged.

Blogbejegyzés létrehozása
 Itt egy kép arról, amint éppen ezt a cikket írom

Ha profi tartalomkezelő rendszert választasz, teljesen szabad kezet kapsz. Szinte bármilyen blogot vagy weboldalt elkészíthetsz magadnak (ha esetleg már nem rémlene, akkor itt egy cikk arról, hogy mi különbség egy blog és egy weboldal között).

Egy egyszerű blogot segítség nélkül is létre fogsz tudni hozni, és tök egyszerűen fel tudod majd építeni. Később pedig, ha többet, jobbat, mást szeretnél, akkor tudod majd bővíteni is, mert direkt úgy készítették el ezeket a rendszereket, hogy könnyen lehessen bennük fejleszteni.

A legprofibb tartalomkezelő rendszerek pedig szintén ingyenesek.

Persze a CMS rendszereknek hátrányuk is van. Bár maga a rendszer ingyenes, szükséged lesz hozzá egy saját tárhelyre és domain névre.

Attól függően, hogy melyik szolgáltatót választod, ennek az ára havonta akár 1.000 Ft-nál kevesebből is kijöhet. Még így is olcsóbb, mint egy nagy capuccino a Starbucksban. 😉 Ezt az árat pedig nem csak egy finom kávéért fizeted. Azért fizetsz, hogy a tartalmaid felett való rendelkezés joga a te kezedben maradjon, és ne légy kiszolgáltatva másnak.

Ha saját márkát, vállalkozást, vagy bármilyen pénzkereséssel és hirdetéssel kapcsolatos rendszert építesz, ez a lépés megkerülhetetlen a biztonságos és hiteles alapok megteremtéséhez.

Ha meggyőzött a saját tárhely + CMS kombináció, és eldöntötted magadban, hogy ilyen rendszert szeretnél kiépíteni, akkor értelemszerűen utána kell nézned, hogy miből lehet választani. A döntés nem lesz túl bonyolult. Az ingyenes CMS-ek abszolút győztese a WordPress.org. Bárhol olvasol is utána, ezt sehol sem fogják megcáfolni.

Illendőségből azért még megemlítem a Joomlát és a Drupalt, mint szintén ingyenesen elérhető tartalomkezelő rendszereket. A WordPress-ben rejlő lehetőségekhez képest ezek nagyon lemaradtak, és elég bonyolult is a használatuk. Több olyan ismerősöm van, akik belenéztek ezekbe a rendszerekbe, és aztán inkább WordPress-re váltottak. Ennek a fordítottjára viszont nemigen látni példát.

A w3techs statisztikái szerint a tartalomkezelőket használó weboldalak, 65,2%-ban WordPress-en futnak, ami hatalmas szám. Az egész internet elérhető weboldalainak pedig kb. 35%-a megy WordPress-en. Bárki is lesz majd a trónkövetelő egyszer, ezt azért nem lesz könnyű lenyomnia.

Ha tehát hozzánk hasonlóan ezt az utat választod, akkor ne tégy felesleges kitérőket, és tényleg csak a WordPress-ben gondolkodj. Mivel egy nyílt forráskódú fejlesztésről beszélünk, rengeteg ember dolgozik azért, hogy ez a rendszer napról napra jobb lehessen.

Több ezer ingyenes és fizetős sablon közül választhatsz, valamint több mint 51.000 egyedi bővítmény segíti a programozás nélküli fejlődést. Bármit is szeretnél elérni, arra már elkészítettek egy bővítményt. Szóval a lényeg: kezdheted írni a listát, hogy mit szeretnél, mi legyen rajta a blogoldaladon. 😉

Ebben az útmutatóban mi most a WordPress.org-gal foglalkozunk a továbbiakban. Ha úgy érzed, te elsőre inkább egy alap blogplatformon próbálnád ki magad, azt is megértem, és sok sikert kívánok hozzá. Ezt a cikket viszont megéri eltenned magadnak későbbre, hogy amikor kinövöd az ingyenes kereteket, könnyen feljebb léphess.

2. Vásárolj egy domain nevet és egy tárhelyet!

Az előző részben sikeresen kiválasztottad, hogy milyen platformon is fogod elkezdeni a blogolást.

Ha a WordPress-t választottad, akkor mostanra már tudod, hogy vásárolnod (helyesebben: bérelned) kell egy domain nevet és egy tárhelyet.

Megteheted, hogy különböző szolgáltatótól szerzed be a domaint és a tárhelyet, de jobban megéri egy helyen letudnod a beszerzőkörutat.

Lehet külföldi és magyar szolgáltatók közül is választani, szóval ez ne fogjon vissza az ajánlatok közti válogatásban.

Tudásban nem nagyon van különbség a tárhelyek között, így elég nagy árverseny szokott kialakulni. Körbekérdezhetsz az ismerőseidnél, ki kinél „lakik” és mik a tapasztalatok, de kezdésnek teljesen jó egy olcsó ajánlattal elindulni.

Az alapcsomagokat általában sokáig nem fogod kinőni, ha pedig mégis, akkor mindenhol könnyű bővíteni. Amit érdemes megnézned, hogy hogy változnak az árak hosszabbításkor, és hogy az eredetihez képest mennyivel lesz drágább a következő csomag, amit növekedés esetén megveszel. Ha pedig nagyon bátor vagy, esetleg az ügyfélszolgálatot is megtalálhatod valamilyen mondvacsinált indokkal. Nagyon megnyugtató lesz a tudat, hogy igen, tényleg elérhetőek és segítőkészek.

A mi weboldalaink egy magyar szolgáltatónál, a Netmasters-nél laknak, és mivel elégedettek vagyunk velük, őket ajánlom a számodra is. Ezen az oldalon akciósan, 10% kedvezménnyel tudsz tárhelyet vásárolni náluk 1 teljes évre. Ráadásul ingyenesen adnak hozzá egy .hu-s domain nevet is. Ha hosszabbítasz 1 vagy 3 év után, akkor ez a domain végig benne lesz az árban. Egyébként pedig évente 2.000 Ft+ÁFA egy domain név náluk, ha másikat is szeretnél vásárolni az ingyenes mellé.

A külföldi szolgáltatókkal sincs probléma, de ha ilyet veszel igénybe, fizikailag más országban lesz a tárhelyed. Ez azzal jár, hogy ha magyar a célcsoportod, akkor kicsit lassabban fogják tudni betölteni az oldaladat, ami látogatók elvesztésével járhat.

Külföldi szolgáltatónál .hu-s domain nevet szinte sose lehet vásárolni.

Az akcióikkal is vigyázz, mert jellemző, hogy általában nagyon olcsó az induló ajánlatuk, de egy csomó hülyeséget próbálnak meg mellé rád sózni. Sőt, van, hogy az elején ingyen adnak egy domaint, a 2. évtől viszont több mint 10.000 Ft-ot is elkérnek a hosszabbításért. Szóval jól olvasd el az apró betűs részeket.

Én személy szerint a Netmasterst ajánlom neked, de tudom, hogy más magyar szolgáltatók is vannak, akik legalább ilyen jó szolgáltatást nyújtanak. Rád bízom a választást, de a lényeg az, hogy a voksodat valaki mellett mindenképp le kell tenned.

Hogyan válaszd ki a domain neved?

Ezek a fránya névválasztások. Nagyon idegesítő tud lenni, ha nem ugrik be egyből, hogy mit szeretnél. Mi az, ami kellően találó, kellően leíró, kellően TE vagy – és még nem foglalták le mások?

Eddig 4 vállalkozást indítottam (ezekből azóta 2 bebukott), és 3-nál hónapokon keresztül csak és kizárólag amiatt nem tudtam elindulni, mert nem volt meg „A név”.

Általános, hogy a márkád nevét szeretnéd domain névként is használni. Ha egy személyes blogot készítesz, akkor az énmárkádat erősítendő a domain név lehet a saját neved, beceneved is, vagy annak valamilyen variációja, pl. nagyattilablogol.hu. Sajnos azonban tipikus probléma szokott lenni, hogy az ilyen domainek nem mindig szabadok.

Ezzel a keresővel könnyen ellenőrizheted, hogy szabad-e a még az áhított domain.

Ha sikerült olyan domain nevet találnod, ami tetszik neked és még senki nem regisztrálta be, akkor itt az idő a cselekvésre. Foglald le a tárhelyed vásárlásánál, mielőtt más tenné meg. Annál nincs rosszabb, mikor kitalálsz egy jó domain nevet, de vársz és így időközben lefoglalják helyetted (tapasztalat).

Fun fact: Ha valaki lefoglalt magának egy domain nevet, ahhoz már nem fogsz tudni ilyen olcsón hozzájutni, hanem a tulajdonostól kell megvásárolnod – amennyiben ő hajlandó eladni neked. A világ legdrágább domain neve, ami gazdát váltott, az insurance.com volt potom 35,6 millió dollárért. Az internetkorszak hajnalán, ha valaki leleményes volt, elég jó domain neveket tudott magának betárazni. 🙂

Ha elsőre nem találnád meg az igazit, akkor megnyugvással tölthet el a tudat, hogy a domain nevedet meg lehet később változtatni. Ez viszont egy kis keresőforgalom-vesztéshez vezet, arról nem is beszélve, hogy nem a legkönnyebb átpozícionálni az emberek fejében egy már rögzült márkát. De persze nem is lehetetlen (te emlékszel még a Westelre?).

Ha nem a saját nevedet akarod domainként használni, a legjobb, ha egy olyan kifejező nevet választasz, ami tükrözi a témád. Egyből fel lehet ismerni, és azonnal tudja majd a látogató, hogy miről is szól a blogod.

Ne ess abba a hibába, mint amibe én az elején, hogy csak ülsz és vársz, mert nem találod meg a „tökéletes nevet”. A nevek önmagukban nem érnek semmit, és nem az fogja meghatározni a blogod vagy a márkád sikerét. A lényeg a mögöttes tartalom lesz. A Nike, Adidas, Casio se jelentett igazából semmit, de az már igen, hogy milyen tartalmat építettek mögé.

A lényeg, hogy válassz egy nevet, válassz egy tárhelyszolgáltatót, foglald le a domain nevedet és már jöhet is a következő lépés.

3. Telepítsd fel a blogodat a saját tárhelyedre!

Meg kell említenem, hogy a domain neved kiválasztása után várnod kell még 1-3 napot, amíg aktiválódik és fel lehet rá telepíteni bármit is. Tudom, hogy ez a türelmetlen várakozás a legrosszabb, de sajnos ezt nem lehet lerövidíteni.

Ha ez a kényszerű pihenő letelt, utána jöhet a WordPress telepítése.

Az egyes tárhelyszolgáltatók más-más telepítési lehetőségeket ajánlanak, de szinte mindenhol van 1 kattintásos telepítés, ami azt jelenti, hogy szinte egyből fel lesz telepítve a WordPress.

Ha esetleg nem lenne ilyen vagy technikailag is érdekel, hogy mi történik egy telepítés során akkor kattints ide a videós útmutatómért!

Én már kb. 4 perc alatt fel tudom telepíteni a WordPress-t egy új weboldalra, de neked, ha életedben először csinálod, lehet, hogy 1 órádba is bele fog telni (szerencsére viszont csak egyszer kell ezt megtenni).

A telepítés során találkozhatsz csúnya fogalmakkal, de nem kell aggódnod miattuk, mindent pontosan megmutatok a videóban és az alatta lévő leírásban is.

Az első telepítés nagy élmény lesz, és ha egyébként nem vagy járatos az informatikában, úgy fogod érezni magad, mintha hacker lennél 😀

Ha sikerült telepítened a WordPress-t, be kell lépned az oldaladra a teblogod.hu/wp-admin címen. Ha ezzel is megvagy, és már a Vezérlőpultot látod magad előtt, jöhet a sablonválasztás!

4. Válaszd ki a sablonodat és oldalépítődet!

Mostanra már biztosan tudod, hogy a WordPress.org, azaz a legnépszerűbb nyílt forráskódú tartalomkezelő rendszer egy egyszerű blogplatformból, a WordPress.com-ból nőtte ki magát. Egy szimpla blogmotorból lett mára a legnépszerűbb weboldalfejlesztő keretrendszer.

Ezt az infót azért frissítettem fel az emlékezetedben, hogy könnyebb legyen megértened egy sajátos jelenségnek, a sablonoknak a fogalmát.

Biztosan emlékszel rá, hogy az ingyenes blogmotorok kinézete kapcsán írtam: ott csak korlátozott lehetőségeid vannak rá, hogy kedvedre állítgass a dizájnon. Ezt a készítők úgy oldották meg, hogy előre legyártott sablonokat bocsátanak a rendelkezésedre, amiken nem nagyon lehet módosítgatni. Néha csak a háttér színe adja az egyes sablonok között az eltérést. 

A „sablon” szót fogjuk használni arra a beállítás- és elemcsomagra, ami alapvetően meghatározza az oldalunk kinézetét.

Csakhogy a WordPress nem lehetne a világ legszuperebb ingyenes CMS-e, ha a dolog ennyiben kimerülne. A sablonokkal és oldalépítőkkel ma már nem csak az oldalunk kinézetét tudjuk beállítani, hanem rengeteg hasznos funkciót is kapunk hozzá, ami által jobban működhet az oldalunk. Ha profi sablont használsz, az lesz a weboldalad szíve-lelke.

Sokan megijednek a sablon szótól, mert azt hiszik, ezek valamilyen kőbe vésett, megváltoztathatatlan dizájnt jelentenek. Ez a WordPress.org esetében már nem így lesz. A sablonokkal ma már teljesen egyedi honlapokat lehet csinálni. Hiába használja 2 ember ugyanazt a sablont, a végeredmény akkor sem lesz egyforma.

A sablonok tehát egy keretet adnak a blogodnak/weboldaladnak. A WordPress kezelőfelületéhez hasonlóan ezek is vizuális szerkesztővel működnek, és nagyon egyszerűvé teszik számodra a különféle beállításokat, hogy semmit se kelljen programoznod. A háttérben a weboldalak még mindig kódsorokból állnak, de ezekhez neked már nem kell értened.

Ingyenes sablonok és oldalépítők

Több mint 4.500 ingyenes sablon közül választhatod ki azt, amelyik neked tetszik. Míg normál vállalkozói weboldalaknál, ahol főleg statikus oldalakat kell építeni, sose ajánlom az ingyenes sablonokat és oldalépítőket, egy blog esetében nem teljesen ellenzem őket.

Az ingyenesek beállítási lehetőségei itt is egyszerűbbek. Ám mivel a blogodnál főleg a bejegyzésekre fogsz koncentrálni, azok pedig nagyjából ugyanúgy készülnek, mint egy fizetős sablonnál, a különbséget talán nem fogod annyira megérezni.

A probléma akkor jön elő, ha valami egyedibbet, valami pluszt szeretnél vinni a rendszeredbe. Amikor már szeretnél külön oldalakat létrehozni, több beállítást szeretnél aprólékosan személyre szabni, szabadabban alakítanál a dizájnon és az elrendezésen. Ha elérsz erre a pontra, egy ingyenes sablon már hátráltatni fog.

Ne érts félre, egy saját tárhelyes WordPress és egy hozzá választott ingyenes sablon fényévekkel többre képes, mint a blog.hu és társai. És ebben a felállásban is még mindig csak azért fizettél, hogy az adataidat biztonságban tudhasd és saját domained legyen. A CMS-t és a sablonodat ingyen használhatod.

Ha tehát az elején nem szeretnél sablonra pénzt költeni, akkor kezdd el a blogolást egy ingyenes sablonnal. Viszonylag egyszerű lesz később átváltani egy profi sablonra, mert a bejegyzéseid ugyanúgy fognak abban is kinézni.

Ezzel a megoldással havonta kb. 1.000 Ft-ból fent tudod majd tartani a blogodat. Ennyi lesz nagyjából a tárhely- és a domainbérlés ára.

Az én ajánlásaim a következők:

  1. Hello Elementor és ingyenes Elementor
  2. Astra
  3. Generatepress

Ezekkel egyszerű, gyors és mégis csodaszép blogot tudsz felépíteni.

Prémium/fizetős sablonok

A fizetős sablonok és oldalépítők adják a WordPress esszenciáját. Ezek megjelenésének köszönhető, hogy rakétasebességgel kezdett el fejlődni a WordPress. Főleg akkor ajánlom őket, ha több oldalt is készítesz.

A fejlesztőcsapatok felfigyeltek három nagyon fontos felhasználói igényre, és ezekre válaszul alakították ki a legjobb termékeiket.

1. Ismétlődő elemek létrehozása

Az egyik, amire rájöttek, az volt, hogy a weboldalaik összerakásához igazából ugyanazokat az elemeket használják fel újra meg újra az emberek. Ezek kinézete lehet teljesen változó – de a funkció, amit betöltenek, alapvetően ugyanaz marad. Pontosan úgy, mint a legókockáknál.

Ha pedig van egy ismétlődő felhasználású, jól körülhatárolható lista arról, hogy az embereknek általában mire van szükségük egy weboldalhoz, akkor ezek előállítását le is lehet egyszerűsíteni.

Létrehoztak neked egy előre összeállított elemcsomagot, amivel könnyen és gyorsan fel tudod építeni az oldalaidat. Egy ilyen sablonnal dolgozni olyan, mintha végtelen számú legókockából építhetnél.

2. Vizuális szerkesztés kialakítása

Látszódott a trend, hogy egyre többen akarnak blogokat, weboldalakat készíteni, ehhez azonban nem akarnak megtanulni kódolni. Ez volt az oka annak, hogy az ügyes programozók vizuálissá tették a honlapok elkészítését.

Most már csak a „fogd és vidd” módszert, tehát szimpla kattintgatásokat kell használnod ahhoz, hogy bármilyen egyedi oldalt létre tudj hozni. Te, egyedül, programozó nélkül.

3. Felhasználóbarát dizájnbeállítások

Az is kiderült, hogy nem mindenki tud/szeret ügyesen dizájnolni. Így olyan sablonokat építettek fel, amik egyből igényesek, letisztultak és könnyű őket módosítani azáltal, hogy te csak a saját elemeidet, szövegedet, képeidet teszed bele. A végeredmény mégis úgy néz ki, mintha dizájnerek csinálták volna.

Ennyiből szerintem még laikusként is érezni lehet, hogy milyen sok ember kitartó munkája kell nap mint nap a folyamatos minőségi fejlesztés fenntartásához. Mivel ehhez komoly fejlesztők kellenek, ezért ezek a prémium kategóriájú sablonok csak fizetősen elérhetők.

A prémium sablonok ára eltérő, de jellemzően $40-80, azaz kb. 11-23.000 Ft között mozog. Ez az összeg annyira alacsony a cserébe kapott értékhez képest, hogy csak a legnépszerűbb sablonokat több százezren, az elérhető prémium sablonok összességét pedig több millióan vásárolták már meg.

Nagyon sok prémium sablon közül lehet választani. Ezek közül van olyan, amelyik vállalkozói weboldal létrehozására készült, van olyan, ami webáruházhoz, és természetesen sok olyan is, ami direkt a bloggerek igényeit veszi célba. Sőt, vannak olyanok is, amik többfunkciósak, így az igényeidnek megfelelően kezdhetsz akár egy egyszerű bloggal, 1 év múlva pedig hozzáépíthetsz akár egy rendes főoldalt, egyedi oldalakat, és értékesíthetsz is a weboldalad segítségével.

Ha már rászántad magad a vásárlásra, biztosan több sablont is meg fogsz nézegetni, és részleteiben is utána jársz, melyikkel mire lehetsz képes.

De én a világon legtöbbet megvásárolt sablont és oldalépítőt ajánlom neked, az Elementort.

Említettem már, hogy ingyenes verziója is van. Egyszerű bloghoz teljesen jól tud működni, de itt elmagyarázom az ingyenes és fizetős verzió közötti különbségeket.

Imádják a bloggerek, vállalkozók, marketingesek és a programozók is, mert megtalálták benne az arany középutat a weboldalak készítése terén. Nagyon egyszerű a kezelőfelülete, a segítségével hihetetlenül gyorsan el tudsz indulni egy saját bloggal is.

Ha egy egyszerű, elegáns, letisztult blogot szeretnél, akkor szinte a telepítést követő pillanatban már írhatod is a lenyűgöző cikkeidet. Ha pedig ahhoz támad kedved, hogy különböző oldalakkal is megtámogasd az online jelenlétedet, akkor ezt is könnyedén megteheted a vizuális szerkesztőjük segítségével.

Ezért ajánlom szinte mindenkinek az Elementort.

A fizetős része ugye pénzbe kerül, de véleményem szerint ez egy olyan befektetés, ami még akkor is megéri, ha az oldalunkat kizárólag hobbiból, csak saját használatra szerkesztgetjük. Egy dupla nachos-t is elfogyasztva nagyjából ennyibe kerül most moziba menned. ;)Fontold meg, mi a legjobb a számodra én tényleg nem akarok semmit rád erőltetni. Mindenképpen tartsd szem előtt a saját céljaidat!

Sikerült kiválasztanod a sablonodat? Akkor itt az idő végre közelebbről is belenézned a WordPress-be.

5. Az első blogbejegyzésed megírása

Bármilyen platformon indulsz is el és bármilyen sablont is választottál magadnak, most már legfőbb ideje megírnod az első blogbejegyzésedet.

A tapasztalt vén rókák már tudják, hogy van néhány alapbeállítás, amit minden egyes WordPress-szel működő weboldal indítása előtt kötelező jelleggel végig kell zongorázni. Ezeket ebben a bejegyzésemben sajnos nem áll módomban egytől egyig végigvenni (már így is sokat olvastál, nem igaz?). Ha viszont csatlakozol a WPKurzussal tanulók aktív táborához, videós és írásos lépésről lépésre útmutatóval segítjük az indulásodat.

Van azonban valami, ami nagyon fontos, és semmiképpen sem akarom, hogy kifelejtsd, ezért biztos, ami biztos, itt is megmutatom. Ha sikeresen bejutottál a weboldalad Vezérlőpultjába, akkor kövesd a „Beállítások”menü >> „Közvetlen hivatkozások” menüpont >> „Közös beállítások” útvonalat. Itt tudod beállítani azt, hogy a bejegyzéseid linkjei milyen formában jelenjenek majd meg egységesen.

Ebben a pontban mindenképp állítsd át a jelölést a „Bejegyzés címe” lehetőségre, és feltétlenül mentsd el a változtatásokat. A korábban létrehozott linkjeid így meg fognak változni, az újonnan létrejövők pedig már alapból az új elrendezés szerint fognak kinézni. Hidd el, ez nagyon sokat fog segíteni neked abban, hogy többen találjanak rád a neten keresztül.

Közvetlen hivatkozások - bejegyzés címe

Ha ezzel a beállítással megvagy, létre is hozhatod az első bejegyzésedet a „Bejegyzések” fül alatt.

Ha egy új bejegyzést készítesz, akkor a következő képet láthatod (elsőre természetesen tartalom nélkül):

A könnyebb átláthatóság kedvéért megjelöltem a bejegyzés szerkesztőfelületének fontosabb részeit :

  1. Cím helye – ide kell beírnod a bejegyzésed címét.
  2. Tartalom helye – ide kerül a szöveges és képes tartalmad.
  3. Szövegszerkesztési eszközök – úgy tudod szerkeszteni a szövegedet, mintha csak Wordben lennél.
  4. Megjelenési beállítások – itt tudod megjeleníteni (vagy éppen jelszóval védeni) a bejegyzésedet.
  5. Egyéb beállítások – a bejegyzéseidet kategóriákba tudod sorolni, címkéket adhatsz hozzájuk, és még egy (vagy több) kiemelt képet is kiválaszthatsz, ami a tartalmad fő képviselője lesz.

Ezeken kívül még számos funkciója van a bejegyzéseid szerkesztőfelületének, de mind közül ezekre lesz a legnagyobb szükséged.

Nos, elkészültél az első igazi bejegyzéseddel? Akkor kattints a jobb felső sarokban lévő „Közzététel” gombra, és tedd meg a következő lépést: mutasd meg magad a világnak! 🙂

6. Népszerűsítsd a blogod és keress vele pénzt

Amikor megírtad az első bejegyzésedet, és voltál olyan merész, hogy rányomtál a „Közzététel” gombra, akkor úgy érezted, hogy „Úristen, blogger lettem!”.

Igaz, hogy a bejegyzésed most már kint van és elérhető az interneten, ami azt jelenti, hogy bárki elolvashatja, viszont ha nem teszel érte, az emberek maguktól nem igazán fognak rátalálni.

A kezdetekkor sokan csak a saját szórakoztatásukra írnak, és nem akarják hirdetni a bejegyzéseiket. Ezzel sincs semmi probléma, éppen elég nagy és nehéz lépés kiállni a világ elé így is.

Ha viszont arról ábrándozol, hogy milyen jó lenne, ha minél többen olvasnának, akkor nincs mese, meg kell lépned még egy szintet: promótálnod kell a bejegyzéseidet.

Blog promótálása

Hogyan népszerűsítheted a bejegyzéseidet?

A számodra ideális promóciós megoldás attól is függ, hogy mi a célod a blogoddal.

Ha nem szeretnél kimondottan nagy olvasótábort, de mégis szívesen ajánlanád az írásaidat másoknak, akkor megoszthatod a bejegyzéseidet egyszerűen a Facebook-profilodon is, és már készen is vagy. Ettől azért tényleg ne várj hatalmas olvasótábort. 😉 Ha viszont neked alapból nem ez számít a legjobban, akkor nem is kell miatta izgulnod. Így is nagyon pozitív hatással lesz a blogolás az életedre és a kapcsolataidra, és jó kis beszélgetések alakulhatnak ki a cikkeid kapcsán.

Ha viszont határozottan építenéd a követőtáborodat és egyre több olvasót szeretnél magad köré gyűjteni, akkor mindenképp kitartónak kell lenned, és rendszeresen írnod kell a bejegyzéseidet. Ezeket a posztokat pedig már nem lesz elég egyszerűen közzétenned, el is kell juttatnod őket ahhoz a közönséghez, akik potenciálisan szívesen olvashatnak téged. Ők jelentik ugyanis a célcsoportodat.

2 fő csatorna van, amin keresztül el fogsz tudni jutni a célcsoportodhoz:

  • Közösségi média (pl. Facebook, Youtube)
  • Keresőoptimalizálás (főként Google keresések)

A keresőoptimalizálás egy lassabb folyamat. Erre építeni kicsit olyan, mint gyümölcsfát ültetni. Idő kell hozzá (az első eredmények beéréséhez minimum 6-12 hónap), kulcsszavakra írt minőségi cikkek és még nagyon sok más dolog. Ha azonban beletetted a szükséges időt és energiát, a „termés” idővel sokszorosan meghálálja majd a gondosságot. Ha érdekel a keresőoptimalizálás, akkor Magyarország legjobb SEO szakértője – Papp Gábor – írt hozzánk egy posztot, hogyan is érdemes egy bloggernek elindulni.

Ha nincs türelmed kivárni, hogy a keresőn keresztül találjanak rád a tömegek, akkor választhatod a gyorsabb, de költségesebb utat is.

Ma a leggyorsabban a közösségi média segítségével tudsz nagyobb ismertségre szert tenni. Egy blog remekül összekapcsolható egy jól működtetett Facebook-, Instagram-, Youtube-, Pinterest- stb. profillal, és ha ügyesen szövögeted a kapcsolati hálóidat, akár ingyenesen is fel tudsz emelkedni.

Ennek a témának sajnos nem én foglak bevezetni a rejtett bugyraiba, de mindenképpen azt javaslom, hogy informálódj vele kapcsolatban. Építs ki magadnak egy stratégiát arra nézve is, mit és hogyan érdemes meghirdetned úgy, hogy a közösségi média a lehető legkisebb ráfordított összegért hozza neked házhoz az érdeklődőket.

Ha a blogod segítségével nemcsak a személyes márkádat, hanem azon túlmenően valamilyen terméket vagy szolgáltatást is népszerűsítesz, feltétlenül értened kell ehhez legalább alapszinten, hiszen a blogod ismertségével együtt a bevételed mértéke is nőhet.

Hogyan keress pénzt a blogoddal?

Ha máshol esetleg azt olvastad volna, hogy könnyű egy bloggal pénzt keresni, akkor vissza kell rántsalak a földre: ez sajnos hazugság volt. Hosszú kitartó munka kell hozzá, de ha tényleg akarod, akkor nem adod fel, és idővel akár passzív jövedelemre is szert tehetsz a blogírással.

Ezek a főbb kereseti lehetőségeid a blogoddal:

  • saját fizikai termékeket adsz el;
  • saját digitális terméket (infoterméket) adsz el;
  • valamilyen szolgáltatást nyújtasz (általában mint a témád szakértője, kivitelezője vagy oktatója);
  • népszerűségedet felhasználva mások termékeit reklámozod (jutalékért vagy szponzorációs díjért cserébe);
  • mások hirdetéseit futtatod.

Lehetőséged sok van, a stratégiádat viszont neked kell ezek mentén felépítened. Azt ajánlom, hogy az elején még ne aggódj feleslegesen ezeken. Csak kezdj el írni, és nézd a visszajelzéseket. Olvass sokat, fejlődj minden nap és hozz létre jobbnál jobb bejegyzéseket.

Ebben a bejegyzésben 18 működő pénzkeresési lehetőséget mutatok be a blogokhoz.

Nagy utat fogsz bejárni, ami hatalmas élmény lesz – és ez a lényeg, nem pedig az, hogy minden elsőre a létező legtökéletesebben sikerült-e. A blogolással éppen ezt a személyes utat engeded mások előtt is láthatóvá válni. Hidd el, pontosan ezért, a saját egyéni hangod miatt fogják az olvasóid megszeretni az írásaidat.

Összefoglalás – Hogyan kezdj el blogolni?

Először is: csak gratulálni tudok, amiért eddig eljutottál. Ha az elején még volt is kétséged afelől, van-e benned vajon elég kitartás a blogoláshoz, akkor most megnyugtathatlak. Kellően erős a motivációd, hiszen hosszú percek óta mást sem csinálsz, csak olvasol, hogy mindent megtudj a blogolás alapjairól!

Most már tudod, mik az alapvető lépések, és mely pontokon kell meghozni a legfontosabb döntéseket. Bízom benne, hogy tudtam segíteni, és olvasás közben te is felfedezted magadban a kedvet és az erőt a blogolásra.

Láthattad, hogy vannak teljesen ingyenes alternatívák is a blogolásra, bár ezért cserébe elég nagy áldozatokat kell hozni.

Azt is megmutattam, hogy elég csak egy kevés pénzt és időt beleraknod a kezdéskor a blogolós projektedbe, és máris többet érhetsz el, mintha az ingyenes megoldást vennéd igénybe. WordPress tartalomkezelővel megteremtheted a saját játszóteredet, ehhez pedig csak egy tárhelyre és egy domainre van szükséged.

Ezután viszont el kell gondolkodnod azon, vajon miről is szól a te történeted: egy „majdmeglátjuk” hobbi-e, vagy már tudod, mert érzed, hogy valami sokkal több van készülőben?

Mindenkit más hajt, de ha a legnagyobb sikereket akarod elérni, akkor nem érheted be profi megoldásnál kevesebbel. Ha a blogod sorsa igazán fontos neked, és megértetted, mit jelent az, hogy a rendszeredet folyamatosan önmagadra szabva bővítheted, az Elementor havi 1.500 Ft körüli kiadása pedig eltörpül az általa biztosított lehetőségek mellett.

A saját utadat te jelölöd ki a magad számára. Ami a lényeg: cselekedj.

Megírnád nekünk az eddig megtett utad, vagy szívesen feltennéd a kérdésedet a blogolással kapcsolatban? Bármelyik pontnál is tartasz, örömmel olvasom a soraidat, és személyesen válaszolok rájuk. 🙂 Ha pedig úgy érzed, hogy ez az összefoglaló az ismerőseidnek is hasznukra válhat, ne felejtsd el megosztani velük, hogy ők is közelebb kerülhessenek álmaik blogjához!

Egyéb források: Blogging Basics 101, The Blog Starter, Website Setup

52 válasz

  1. Szia Attila! Nagyon szeretem olvasni a bejegyzéseidet. Munkába menet a legjobb időtöltés. Motiválóak! Szóval csak így tovább!
    Felmerült egy kérdés, amiről talán meg nem írtál (és bocs ha igen). Érdemes- vagy szükséges SSL tanúsítványt vásárolni egy bloghoz, vagy milyen szinten érdemes a használata? Válaszodat előre is köszönöm! Üdv, Csaba

    1. Szia Csaba! Örülök, hogy elnyerték a tetszéseid a bejegyzések 🙂
      Hobbibloggerként, saját kedvtelésre való írásokhoz szerintem nem nagyon éri meg foglalkozni vele.
      Viszont ha most vagy a jövőben tervezed, hogy valahogy pénzt is szeretnél keresni a blogoddal, akkor megéri már az induláskor kiváltani az SSL-t, mert később úgyis szükség lesz rá és az átállás eléggé agyzsibbasztó tud lenni 🙂

  2. Kedves Attila!
    Köszönöm a gyors visszajelzést.
    Nem titkolom, hogy tervben a pénzkeresés is a blogolással együtt.
    A tárhelyem és a domain címem már megvan, viszont ezek megrendelése után merült fel bennem a kérdés, hogy szükséges-e. Válaszod tudatában mindenképp szeretnék élni vele. Van esetleg valami javaslatod, hogy hol érdemes utánajárni a „kiváltásának”, esetleg tudsz is ajánlani olyan szolgáltatót, akik ezzel foglalkoznak?
    Köszönettel,
    Csaba

    1. A legegyszerűbb a tárhelyszolgáltatót megkérdezni, mert az ő oldalukon is be kell állítani pár dolgot, ez szolgáltató függő. Nekünk a Netmasters nagyon segítőkész volt, könnyen ment az átállás már meglévő weboldallal is. Írj a saját tárhelyszolgáltatódnak egy e-mailt, tuti segítenek. 🙂

  3. Kedves Attila!

    A kurzusodat követve tökéletesen megértettem, mi az előnye a saját domain-nek illetve a fizetős tárhelynek. De mi a tanácsod arra az esetre, ha én szeretném (legalább a kezdeti időszakban) az anonimitásomat megőrizni, tehát hogy senki ne tudja lekérdezni a személyes adataimat (gondolok itt a whois-re). Domain regisztrációval ugyanis a rejtőzködés nem lehetséges.

    Köszönettel,
    Adrienn

  4. Szia Attila!

    Köszönöm a hasznos infokat! Abszolút kezdőként tévedtem az oldalra, de a cikkeid könnyen olvashatóak és átláthatóak.

    Kérdésem: Okozhat bármilyen fennakadást, ha pl. a nemetoktatas.hu-t magyar szolgáltatónál, a nemetoktatas.com-ot (ez csak egy példa) külföldi szolgáltatónál vásárlom? Vagy érdemes egy helyen kezelni
    őket akkor is, ha a .com külföldre szólna, .hu pedig Magyarországra?

    Előre is köszönöm.

  5. Jaaaj Bajban vagyok… mindeddig ellenáltam ennek a blogirási mizériának…most beadtam a derekemet.Örülök h a lányom átküldte a weblapot, olvasva a fentieket talán megbirkózom a feladattal…
    jövök a kérdésekkel később…nekem ez még kínai..

  6. Szia Attila!

    Tegnap vásároltam wordpress domain nevet és a vége .com-os lett. Van arra lehetőség, hogy .hu-val végződjön?
    Bocsánat, hogy nem szakszerűen fogalmaztam. 🙂
    Köszönettel

  7. Szia,
    tudsz nekem ajánlani egy wordpress(child theme) alatt futó woocommerce kétnyelvű webáruházhoz, jól működő sablont.

    Előre is köszönöm!

    1. Szia, úgy érzem, hogy egyelőre kicsit zavarosak számodra a foglamak. Szinte minden sablonnal jól működik a WooCommerce és a kétnyelvűséget pedig egy bővítmény teszi lehetővé 🙂

  8. Kedves Attila,

    Már a sokadik „cikkedet” olvasom,köszönet érte?
    Amire még nem találtam választ:
    Most indítok vállalkozást és eredendően is szerettem volna blogot írni,mely kapcsolódik a szolgáltatásomhoz.
    Már minden ugrásra kész?,csak egy dolgot nem tudok:
    A blog a vállalkozás weboldalán legyen külön menüpontként,vagy valamelyik „blogger” oldalon és ott legyen egy link,mely átirányítást tesz lehetővé a weboldalamra?
    A kérdés azért sem egyszerű,mert a blogomnak egy nagyon frappáns címet/elnevezést találtam ki,viszont a vállalkozásom és így a weboldalam is egy teljesen más szó (mely remélem,majd márkanév lesz).
    Tehát külön blog vagy weboldalas blog,az itt a kérdés?
    Előre is köszönöm a segítségedet!

    1. Szia 🙂 Ez stratégiai kérdés. Ha külön lenne, akkor 2 külön WordPress-t kell kezelned. Én jobb szeretem ha 1 helyen van az egész. Akkor éri meg külön szedni, ha van valami nagyon nyomós érv és technikailag is tisztában vagy a dolgokkal.

  9. Kedves Attila!

    Keresés közben találtam rá erre az oldalra. Nagyon örülök neki, mert sok hasznos információt tudhatok meg.

    Hobbybloggerként írom a blogomat, vagyis inkább írtam.
    Valami végett sikerült úgy „beállítani” a blogomat, hogy nem tudom szerkeszteni. És még titkosítottam is. Több éves munka van benne. Bejegyzést tudok írni, de nem látja senki. 🙂 Oldalsávot, fejlécet nem tudom szerkeszteni. Mintha nem én lennék tulajdonosa, teljesen úgy működik.
    A beállítások menünél nem jelenik meg:
    -bejegyzések, megjegyzések és megosztások
    -nyelv és formázás
    -keresési preferenciák
    -egyéb

    Visszalehet még állítani az eredeti állapotba?

    Előre is köszönöm a válaszát!

    1. Erre így sajnos nem tudok válaszolni. Jelenleg azt se tudom, hogy WordPress blogról vagy blogspot-ról van-e szó. Ha több infót adsz, akkor tudok segíteni 🙂

      1. Kedves Attila!

        Blogspot-ról lenne szó.
        Állítólag HTML-kóddal lehet igazolni, hogy tulajdonosa vagyok a blogomnak. De nem tudom, hogy ez a blogspot-nál is működne.

  10. Kedves Attila !

    Engem az érdekelne, hogy a kremmania.hu milyen kategóriájú weblap?
    Blog, webshop stb ?

    1. Szia Kinga!

      A kremmania.hu egy egyedi fejlesztésű oldal. Itt található blog, webáruház és „sima” oldal is. Tehát ez egy elég összetett weboldal. 🙂

      1. Szia Bence !

        Van egy ötletem amit hasonló struktúra szerint szeretnék felépíteni.
        Sajnos nem tudom hogy kezdjek bele, nagyon elveszett vagyok a témában.

  11. Kedves Attila!

    Írtam egy cikket /blogot/, de ez volt az első és nem tudom mennyire tarthat érdeklődésre számot.
    Zavarhatlak-e azzal, hogy elküldöm neked véleményezésre?

    Üdvözlettel:
    Gyula

  12. Kedves Attila!
    Először is szeretnék köszönetet mondani ezért a remek cikkért, amit még én is megértettem?. Annyit kérdeznék még, hogy blog.hu ingyenes szolgáltatásról a későbbiekben át lehet-e állni saját tulajdonú formára. Vagyis hogy a blog.hu-nak van-e ilyen verziója,úgy mint a wordpressnek. Mint a kérdésből kiderült, teljesen zöldfülű vagyok,azonban egy sajnálatos súlyos betegség miatt hirtelen rengeteg szabadidőm lett. Azt még nem tudom hogy mennyire menne a blogolás de szeretnék valami figyelem elterelést magamnak és természetesen ha minden jól menne akkor később az sem lenne baj ha egy kis jövedelmem származna belőle, aminek jelenleg sajnos híjján vagyok. A wordpress oldal valóban kézenfekvő lenne a cikkedben írtak után, viszont azok nem igazán tetszenek sajnos.
    Előre is köszönöm szépen a segítséget!

    1. Szia! Mindenből át lehet állni mindenre, a kérdés, hogy mennyire nehéz ezt megtenni 🙂 blog.hu-ról az átállás azt jelenti, hogy át kell vinned a bejegyzéseid az új platformra, pl. WordPress-re. Ez nem szokott egyszerűen menni, vagy egyessével érdemes átmásolgatni vagy be lehet importálni, de utána mindegyiken át kell menni, mert hibák szoktak maradni benne. Ezen kívül az egész weboldalt újra kell húzni.
      Nem nagyon értem a WordPress miért nem tetszik, de ha kérdésed van, válaszolj erre nyugodtan 🙂

  13. Kedves Attila! Arról is írsz valahol, hogy mit jelent az „aldomain” pontosan? Épp odáig jutottam (elolvastam az összes cikkedet a témában), hogy vennék tárhelyet, domain-nevet, az általad (is)ajánlott szolgáltatótól. De mindjárt az elején elakadok, ciki.. 🙁 Lenne egy honlap (egy „céges”), amit többedmagammal készítenénk, azon egy blog is, ahova mindannyian írnánk. De én egy saját blogot is indítanék (aminek kicsit más a témája, és más a lényege, ugye, hogy több lábon is álljak rögtön, meg ez volt előbb, a személyes blogom, ami már rég érlelődött), és ennek a neve is más lenne. Na, annak alapján amit ebben a cikkedben (is) olvastam, saját tárhelyes blogot szeretnék. De akkor most hogy csináljam: egy „céges” tárhely és domainnév, és az én „magán” blogom tárhelye és domain-neve külön-külön megvásárolandó? Vagy az „aldomain”, valami kiskaput jelent épp ebben az esetben, amiben most én vagyok? És rákerestem az oldalon, a kívánt domainév.com már foglalt, de a .hu, .net, és .eu még szabad… melyiket válasszam? És ezekből hogy lesz blognév? (uhh..érted a kérdést? szóval,hogy eleve megjelenjen a nevében, hogy ez egy blog, csak akkor lehetséges, ha a nem saját tárhelyes .blog.hu, vagy .blogspot.com oldalakon készül? (Bocsánat.. pedig azt hittem, most már mindent értek, annyira világosak ezek a cikkek.. nekem még mindig nem eléggé? 🙁 )KÖszönöm!

    1. Fődomain pl. a „wpkurzus.hu”. Aldomain a „vip.wpkurzus.hu”. Teljesen különböző weboldalként kezeljük, csak a neve más. 1 tárhelyen több domained és weboldalad is lehet. Kell egy a céges oldalnak és egy külön a saját blogodnak 🙂

  14. Kedves Attila! Egy dologra nem találok választ a cikkeidben, de lehet, én vagyok értetlen: szeretnék – megfogadva a tanácsod és a céljaimnak megfelelően – saját tárhelyes blogot indítani, az általatok ajánlott szolgáltatónál. A név, amire gondoltam, még szabad domain, de ilyen formában, hogy „kutyafule.hu”, „kutyafule.net”,”kutyafule.eu”, a .com-os már foglalt (persze csak példának mondom a kutyafülét :-),és azt nem tudom, hogy ebből hogyan látszik, hogy blog? (értem, hogy minden blog egy honlapon lakik, de nem minden honlapnak van blogja)Én nem honlapot szeretnék, hanem blogot, de nevében hogyan fog megjelenni? Nekem kell hozzátennem olyan formán, hogy „kutyafuleblog.hu”? Bocsánat, lehet, csak nekem nem világos…

    1. A blog csak egy elnevezés, abból jönnek rá az emberek, hogy blogcikkek vannak rajta. Egy domainnevet kell választanod és majd a rajta lévő tartalmat kell kialakítanod, így fog „bloggá alakulni”. 🙂

  15. Kedves Urak! Van egy vállalkozásunk, közösen a férjemmel. Én: könyvelés, adótanácsadás, férjem: biztonságtechnikai tervezés, telekom, informatika (vas). Mindkét üzletágra van egy közös weboldalunk, férjem készítette. Egy ideje már gondolkodom blogíráson, amit gy kolléganőmmel közösen csinálnánk, de fogalmam sem volt a kezdésről. A férjem nem igazán partner benne, így kénytelen vagyok magam csinálni, de fogalmam sincs hogyan kezdjem el. Mindenesetre követni fogom a tanácsokat, amelyekez ezen az oldalon találok és akkor talán….közben meg majd próbálok okosodni, mert szimpatikusak az írások, cikkek, blogok, stb. De a legfőbb kérdésem most elsősorban az lenne, hogy akadályoz-e engem az, ha a cégemnek van már weboldala, de a blogírással kapcsolatos jövőbeni terveimet nem tudom összekapcsolni vele? Köszi.

    1. Szia! Azt nem említetted, hogy milyen platformon van a weboldal, de szinte biztos, hogy lehet hozzá bejegyzéseket írni. Másik opció, hogy újra felépítetek WordPress rendszerbe, hogy egybe legyen minden. 3. hogy másik platformon lesz a weboldal és a blog, de ezt annyira nem ajánlom.

  16. Kedves Attila!
    Eddig azt hittem, kizárólag marslakók képesek önálló weboldalat, vagy blogot készíteni, de kellemesen csalódtam. Az írásaid meglepően közérthetőek még földi halandó számára is. Egyszerűen le vagyok nyűgözve.
    Jelenleg motoszkál vmi a fejemben, ha már rájöttem, hogy mi, biztosan visszatérek, és a tanácsaidnak nagy hasznát veszem.
    Köszönettel.
    Zsuzsa

  17. Sziasztok!
    Diviben létrehoztam néhány blogbejegyzést, de szeretném a jobb oldali sáv tartalmát is szerkeszteni, ami nem megy. Nem találom, hol lehetne beállítani, hogy mi jelenjen meg ott. Tudtok segíteni?
    Köszönettel,
    Meli

  18. Szia Attila,

    Nagy gratula az útmutatóidhoz, a messze a legjobbak a leírásaid, bármelyik más magyar oldalnál! Szerintem sokan hálásak, hogy ilyesmivel és így foglalkozol.

    A saját blogomban ott tartok, hogy próbálok megfelelő sablont választani (a szolgáltató telepített mindent, ahol a tárhelyet és domain nevet vásároltam), de a telepíthetők közül (kb 400) mindegyik nagyon kezdetlegesnek tűnik. Nem tudom a menü helyét változtatni, az menüoszlop szélességét alakítani, betűtípust választani stb az oldalak alakításánál.
    Nem találok valami beállításokat? Vagy hol lehetne jobban alakítható sablonokhoz jutni?
    Remélem nem kérdeztem butaságot és így is meg tudod fejteni hol csúszik el a dolog. 🙂
    Köszi előre is a választ.

  19. Sziasztok,

    A bejegyzés létrehozásánál, hogy tudom elérni, hogy az az egyik adott oldalalom jelenjen meg? (Három oldalból áll a honlapon és a Blog nevű oldalon szeretnék bejegyzéseket létrehozni)
    Vagy a kategóriákat kell valahogy ahhoz az oldalhoz hozzá rendelni, ahol a bejegyzéseket szeretném létrehozni?
    Köszi előre is a választ

  20. Szia Attila!

    A trackback-ről itt nem olvastam, Arról mi a véleményed?

    Köszi:
    Pali

  21. Szia Attila!

    Ha megfogadom az itteni tanácsot és saját tárhelyre telepítem a blogomat, akkor lesz-e pl. látogatottsági és egyéb adatokat mutató felületem?

    Köszönöm:
    Pali.

  22. Kedves Attila!
    Ha szabad én kérdezni szeretnék.
    Van egy csoportom, de az aktivitást a nullával egyenlő.
    Az a kérdés, hogy ezt a csoportot át lehet-e alakítani személyes bloggá?
    Az az igazság, hogy 304 tag van, és nem szeretném elveszíteni őket.

    Tudnál tanácsot adni?
    Köszönettel: Julcsi

  23. Nagyon tetszett ez a bejegyzés, főként, ahogy megírtad. Nem tudtam mit is szeretnék megtudni a blog írás kezdeteiről, csak úgy elkezdtem olvasgatni a neten, előrébb nem jutottam, csak időt pazaroltam. De ez a bejegyzés, Puff pont ami kell, pont annyi info.
    Mégegyszer köszi!

  24. Én elsősorban a célból szeretnék blogot létrehozni,hogy tematikus hely-és várostörténeti és egyéb felfedezéseimen módszeresen készített fotókat megosszam,pár mondatban kommentáljam a látottakat. Szóval főleg fotóblog lenne, valamennyi szöveges tartalommal. Ebben az esetben is jó opciónak tűnhet az ingyenes blogfelület?
    Ismerősök,barátok mondták Facebookos bejegyzések,megosztások alapján,hogy érdemes lenne felfedezéseimet,fotó-dokumentációmat blog formájában többeknek elérhetővé tenni. Már kb.egy éve gondolkodok rajta,és az ingyenes blog jó lehetőségnek tűnhet,hogy hamar belevágjak.
    Köszönöm a tájékoztatást,
    Üdvözlettel! ?

  25. Szia,
    Nagyon szuper lett ez a cikk. Nekem már van egy WordPress ingyenes blogom. Már egyszer fizettem egy domaint de aztán az lejárt, meg váltottam nagyobb csomagra közben az is lejárt. Most szeretném letölteni a WordPresst. Org, hogy tényleg komolyabban foglalkozhassak a weboldallal és szabad kezet kaphassak a szerkesztésében és kinézetében. Azonban nem igazán értem, hogy tudnám átvinni a sima ingyenes WordPress blogomat, orgra úgy h ne vesszen el semmi. Először vásárolok tarhelyet és újra egy domain nevet? Aztán letoltom a WordPress. Orgot. De a többi totál homály 😀 nagyon szépen köszönöm előre a választ, és remélem nem írtam túl zavarosan 😀

    1. Szia Anett!

      Azt javasolnám, hogy iratkozz fel elsőnek is a https://wpkurzus.hu/mini/ -re ha még nem tetted volna meg, mert sokat segíthet. 🙂

      A tárhellyel kapcsolatosan pedig mi a netmasters.hu -nál vagyunk és ha felveszed velük a kapcsolatot, akkor segíteni fognak helyre rakni a gondolatokat. (Email címük: szia@netmasters.hu)

      Legyen szép napod!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek