5 hasznos SEO plugin WordPress-hez

A tartalommarketing egyik fő célja, hogy forgalmat tereljünk a saját weboldalunkra és blogunkra. Ezeket a látogatókat pedig megpróbáljuk konvertálni céljainknak megfelelően. A The Pitch Education szerzői összeszedtek nekünk néhány eszközt, amivel WordPress-ben támogathatjuk marketing tevékenységünket.

Ahhoz, hogy egy számunkra ismeretlen a vásárlónk legyen, egy olyan folyamaton kell végigmennie, amit egyszerűsítve konverziónak hívhatunk. Egy teljes konverziót tekintve ha mindent jól csinálunk, az ismeretlenekből először látogató lesz, majd lead, vásárló, végül ajánló.

Lead generálás - látogatók konverziójának folyamata

Az ábrán a nyilak jelzik ahol valami külső hatásra van szükségük másoknak, hogy egy újabb fázisba jussanak el. Ezeken a pontokon kell jellemzően beavatkoznunk valamilyen eszközzel. Ebben a blogposztban néhány hasznos WordPress eszközt mutatunk a keresőoptimalizáláson (SEO-n) keresztüli látogatószerzés- és a lead generálás támogatására email feliratkoztatáson keresztül.

Mindenekelőtt ahhoz, hogy egy jó konverziót valósíthassunk meg, szükség van egy biztos lábakon álló honlapra. Olyan technikai dolgok alapvetőek, mint a megbízható tárhelyszolgáltató, a jó domain, de mélyebbre ásva érdemes még két dolgot megemlíteni:

  1. Mindenképp mobilbarát weboldalra van szükség, hiszen ma már rengetegszer nem PC-ről, vagy laptopról fogyasztjuk a tartalmakat, hanem tabletről, vagy okostelefonról.
  2. Emellett támogatnia kell különböző SEO és UX célokat. Ilyenre példa az oldal betöltési sebessége, mivel ha egy weboldal sokáig töltődik, akkor megunjuk a várakozást, és inkább visszalépünk, vagy keresünk egy másik oldalt. Ez pedig negatívan befolyásolja az oldalunk helyezését Googleben. Ennek kiküszöbölésére különböző alkalmazások segítségével weboldal sebesség teszteket is futtathatunk. Ilyenkor gyakran találhatunk olyan elemeket, amiknek a javításával lényegesen csökkenthető az oldalbetöltési idő.

SEO

Ha az alapvető dolgok (melyek meglepően sokszor nem alapvetőek) rendben vannak, érdemes elkezdeni a látogatók oldalunkra terelésével-, vagy a látogatók leaddé alakításával foglalkozni.

SEO használatával gyakorlatilag megpróbálunk különböző keresőszavak esetén a Google top találatai közé kerülni, hogy azok, akik arra a kulcsszóra keresnek, a mi oldalunkat válasszák. Ezzel növelve honlapunk látogatottságát.

A SEO 3 nagy részből áll:

  • technikai SEO, melyet egy kicsit említettünk a biztos honlapnál,
  • off-page SEO, amivel most nem fogunk foglalkozni és
  • on-page SEO.

On-page keresőoptimalizálás során a Google azt vizsgálja, hogy adott oldal tartalma mennyire felel meg a keresők igényeinek. Ehhez pedig olyan tényezőket vizsgál, mint

  • a cím (title),
  • címsorok (heading),
  • URL,
  • meta leírás,
  • kép, valamint képet helyettesítő szöveg,
  • kulcsszósűrűség, stb..

A The Pitch Education-nél mi is használunk olyan eszközt, melyek megkönnyítik a mindennapi életünket. Ezt bemutatjuk, és ajánlunk rá alternatívákat is.

SEO-t segítő WordPress pluginok

1. Yoast SEO premium (WordPress SEO By Yoast Plugin)

Yoast SEO logo

Személyes nagy kedvencünk a Yoast SEO prémium változata, a The Pitch Education-nél ezt használjuk tartalmaink optimalizálásának elősegítésére. Korábban a normál verziót használtuk, azt is csak ajánlani tudjuk.

A Yoast SEO pontosan azt adja, amire szükségünk van. Adott kulcsszóra (prémium verzió esetén kulcsszavakra) való on-page optimalizáltság szintjét, hüvelykujjszabályok mentén. Valamint tanácsokat is ad, hogyan javíthatóak a “hibák”.

Yoast SEO premium a The Pitch Education használatában

A nemrég írt Mobil SEO és a mobilbarát weboldal posztunknál például a képen látható kulcsszavakat választottuk kulcsszókutatást követően, és a színek jelzik, hogy milyen szintű optimalizáltságot értünk el.

Ezen túl megadhatjuk, hogy Google-ben és különböző közösségi médiában (Facebook, Twitter, Google+) hogy nézzen ki posztunk megjelenése (cím, meta leírás, hozzá tartozó kép). Technikai oldalon pedig segít a 301-es átirányításokkal, kanonikus linkekkel, és még sok hasznos opcióval.

2. All in One SEO

All in 1 SEO pack logo

A világon legtöbbször letöltött (közel 30 millió letöltés) és egyik legjobbnak tartott SEO pluginja az All in One SEO. A program rendkívül sok szolgáltatást biztosít felhasználóinak. Például ha olyanokkal tartalomgyártókkal dolgozol együtt, akik nem igazán értik az on-page optimalizálás lényegét, akkor mindenképp hasznos lehet az automatikus meta leírás és meta tag generáló beállítás. Hasonlóan képes erre képek esetén, ami fontos elem, hiszen a keresőbotok a képet csak korlátozott mértékben tudják értelmezni.

Nagy előnye a programnak az eCommerce oldalak számára nyújtott kibővített szolgáltatás. Ezek közül kiemelendő a duplikált tartalmak monitorozása, ezáltal is elkerülve a Google büntetéseket.

3. SEO Friendly Images

SEO friendly images plugin logo

Nagyjából a Google keresések 10%-a képkeresés. Már csak ebből következően is logikus, hogy a képeinket is érdemes optimalizálni, hiszen így is látogatókat terelhetünk oldalunkra. Ehhez képest tapasztalataink alapján meglepően nagy probléma a képek optimalizálása rengeteg oldalon.

A képek optimalizálásának hiánya alapvetően azért probléma, mert a keresőbotok egyelőre nem képesek értelmezni magát a képet. Épp ezért elengedhetetlen a jó keresőoptimalizáltsághoz a kép elnevezése, a link, az alt text, stb., melyek alapból is beállíthatóak WP-n belül. A SEO Friendly Images kiegészítő segítségével még tovább léphetünk eggyel és leírást adhatunk meg a képről, valamint feliratot adhatunk hozzá.

Ez persze több száz kép esetén már nem könnyű feladat, azonban pont ez a program nagy erőssége. A plugin minden blogposzt minden képéhez képes hozzáadni alt text-et és külön címet úgy, hogy a blogposzt címét felhasználva nevezi el azokat. És a legjobb benne, hogy W3C / xHTML valid lesz a poszt.

4. Ultimate Video SEO Plugin

Ultimate video SEO plugin

Ha vlogger (videó blogger) vagy, netán játszol annak gondolatával, és szeretnél magas organikus forgalmat elérni, akkor az Ultimate Video SEO Plugin egy kihagyhatatlan alkalmazás az eszközkészletből.

Telepítés után nem kell semmilyen komoly beállítással szöszölni, egyszerűen amikor a következő tartalmat készíted, egy új sorral egészül majd ki a WordPress editor. Itt lehet megadni különböző részleteket és a miniatűr képét.

Nagy előnye a plugin-nak, hogy automatikusan letölti a videó host szolgáltatásról annak SEO adatait és segít a különböző keresőmotoroknak indexálni. A legnagyobb és leggyakrabban használt videós szolgáltatásokkal biztosan kompatibilis, mint a YouTube, a Vimeo és a Dailymotion.

5. WP Social SEO Booster

WP social SEO booster plugin logo

A WP Social SEO Booster egy abszolút közösségi médiára fókuszáló kiegészítő. A keresőoptimalizálásben szerepe van a különböző közösségi médiából érkező jeleknek (megosztás, komment, like, +1, retweet, stb.), így fontos, hogy ezekre a csatornákra optimalizált tartalmakat készítsünk.

Kettő a legfontosabb elemek közül:

A plugin nagy előnye, hogy könnyen együttműködik a már korábban említett kiegészítőkkel.

Szóval ezek voltak a kedvenc SEO alkalmazások, amelyek szerintünk a legjobb WordPress kiegészítők között vannak. Legközelebb 5 hatékony lead generáló plugint fogunk bemutatni. Addig is kommentben mondjátok el, hogy Ti miket használtok!

Megjegyzés: a termékek megjelenítéséért semmiféle ellentételezésben nem részesülünk, tényleg őket tartjuk jónak.

3 válasz

  1. Szia

    Egy ismerősnek készítettem egy wordpress alapú weboldalt és a yoast seo bővítményt használom. Kb 3 hete lettem kész vele de nem igazán kerül előrébb a google találati listán. Sőt nem is nagyon jelenik meg még az első 50ben sem. Mivel tudnám egy kicsit felturbózni. Egy szőlőoltvánnyal foglalkozó oldalról lenne szó. Pár tippet tudnál adni nekem?

    1. A Yoast plugin telepítése még önmagában nem jelenti azt, hogy az oldal biztosan jól fog a Google találatok között szerepelni. Ez pusztán a technikai részben nyújt segítséget, de tartalmi és linképítés szempontból még nem garantálja a jó helyezést. Ezek pedig elengedhetetlen részei a top rankingnek.

      A SEO alapjaival kapcsolatban itt egy általános leírás: http://thepitch.hu/keresooptimalizalas/

      Ha egy részletes SEO workflow-t akarsz megnézni, akkor ezt a cikket ajánlom: http://thepitch.hu/seo-esettanulmany-google-1-hely-keresooptimalizalasra/

      Ha ezt a két cikket elolvasod, akkor szerintem tisztább lesz a kép, hogy milyen lépéseket érdemes / kell tenni, hogy előrébb juss a rangsorban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek