2019-es évértékelés, 2020-as évtervezés

Eltelt a 2019-es év (gusztustalanul gyorsan), így szokás szerint megírtam a YearCompass segítségével a saját kis évértékelőmet és évtervezőmet.

Az előző évben viszont ide is írtam egy publikus összefoglalót, amit tavaly sokan szerettek. Nagyon érdekes volt nekem is visszanézni, hogy akkor milyen gondolataim voltak, mennyit változtam, milyen irányba ment az életem.

Mindenképp ajánlom, hogy nézz bele az előzőbe is, mert ott több tippet adok arról, hogy mit hogyan csinálok, most viszont főleg az újdonságokról fogok beszélni.

Vágjunk is bele!

2019 évértékelése

Tőlem megszokott módon konkrét számokat is írok, mivel nekem is ez a legérdekesebb mások összefoglalójában. Szeretünk mások pénztárcájában turkálni az biztos.

A WPKurzus számai 2019-ben

Az első publikus és magán évértékelőm elkészítésénél szomorú voltam, hogy nincsenek leírt terveim a korábbi évről, de valamikor el kell kezdeni.

Most viszont már van ilyenem, szóval tényleg nagyon érdekes megnézni, hogy mik voltak 1 éve a pénzbeli céljaim és hogyan is alakultak a való életben.

Kezdjük a bevételekkel:

ÉvBevétel
20164 millió Ft
201711,5 millió Ft
201814,7 millió Ft
201920,6 millió Ft

Érdekes, hogy az előző összefoglalómkor írtam, hogy az év első felében semmit se marketingeztem. Ez a mostani évre is igaz.

Valahogy nekem az év első fele az építkezéssel, rendszerezéssel telt és a második felében nyomtam meg jobban az értékesítést.

Kurzus eladásokból, amibe most már az élő tréningek is beletartoznak, 15,6 millió Ft jött, míg affiliate-ből kb. 5 millió Ft.

Az előző évben a terv a kurzusokra 10 millió, míg affiliate-re 6 millió Ft volt.

Ezt túlléptük, de azért érdekes megnézni, hogy mennyire lekorlátoztam magam, erről írok majd később…

Jöjjenek a kiadások, mert itt aztán megváltozott minden.

Ezt jóval nehezebb számolnom, mert több vállalkozásunk van és különböző eszközöket több célra is használunk. Pont ezért is érzem az online vállalkozásokat nagyon rugalmasnak, mert ha megveszel egy szoftvert vagy bővítményt, azt nem csak egyetlen célra lehet felhasználni.

Szóval itt nagyon közelítő értékek lesznek és nem teljesen pontosak a számítások, de azért megpróbáltam jól kimatekozni.

ÉvKiadás
2016~0,6 millió Ft
2017~2,7 millió Ft
2018~4 millió Ft
2019~11,4 millió Ft

Kb. a következő csoportokra lehet szétbontani a költségeket:

  • WPViking – 800.000 Ft
    • Grafikus, fordító, vágó, tárhely
  • Személyi kiadások – 3,5 millió Ft
    • Oktató, csapattagok, programozók, videósok, grafikusok
  • Hirdetések – 2,4 millió Ft
  • Fizetési szolgáltatók – 500.000 Ft
  • Bővítmények, szoftverek, hardverek – 2,1 millió Ft
    • Saját használatra és olyanok is, amelyeket a vásárlóinknak adunk bónuszként
  • WPKurzus Live – 600.000 Ft
  • Adók, egyéb költségek – 1,5 millió Ft

Igen, itt már eléggé megindultunk, de rengeteget fektettünk be a jövőbe.

Ezeknek a törekvéseknek nem az a célja, hogy fent tudjuk magunkat tartani, hanem hogy a jövőben is sikeresek legyünk.

A profit 2019-ben „mindössze” 9,2 millió Ft.

Érdekes egyébként ezekről a számokról beszélni. Egy átlag magyar fizetéshez képest jók vagyunk, de vannak barátaim, ismerőseim, ahol például 13 milliót költenek havonta csak fizetésekre, meg vannak akik kurzus készítéssel Magyarországon több, mint 80-100 millió Ft-ot keresnek.

Ezekhez képest sehol se vagyunk, de eljött az idő, hogy ezt megváltoztassuk!

Nézzük meg, hogy mik történtek az évben…

A WPKurzus és WPViking fejlődése 2019-ben

Az már az előző értékelőmből kiderült, hogy a biznisz eléggé passzivált, automatikusan is jönnek a vásárlások.

Az év elején a cél az volt, hogy elkezdjünk dolgozni a WPVikingen, a WPKurzus angol nyelvű megfelelőjén.

WPViking logó

És te jó ég, milyen nehéz is volt ez! Tudtam, hogy brutál lesz, de azért végigcsinálni megint más érzés.

Tényleg nagyon furcsa, hogy az előző évhez hasonlóan, most is 2 részre lehet bontani az évet.

Az első felében a WPViking indulásán dolgoztunk:

Kb. 85%-os készültségben voltunk, amikor is jött a nyár és a nagy változás.

Ez egy kemény időszak volt, mert magam se tudtam, hogy mit akarok. Így utólag belegondolva, megijedtem a feladatól, hogy az angol piacon kelljen harcolnom a versenytársakkal.

Persze volt pár logikus oka, hogy nem indult el eddig rendesen a WPViking:

  1. Rájöttem, hogy az egyetlen csapattagunk már nem tud annyit besegíteni, így rettentő lassan haladtunk.
  2. Kijött az új Learndash frissítés, ami megváltoztatta az online oktatási piacot.
  3. Rájöttem, hogy belefáradtam a WordPress oktatásába
  4. Rájöttem, hogy marketinget sokkal szívesebben tanítok
  5. Kitaláltam, hogy készítsük el az ország legkirályabb tanfolyamát, amivel másoknak is segítünk kurzusos bizniszt létrehozni – ez lett a Course Creator

Nagy döntés volt váltani. Csalódtam magamban, hogy azután, hogy ennyi időt beletettem, nem tudom megcsinálni a külföldi indulást, de ilyen egy vállalkozó élete.

Nyáron arra is rájöttem, hogy tényleg nagyot akarok alkotni, de most már azt is tudom, hogy mi volt ennek az akadálya.

Mentálisan nem hittem még el, hogy nem a havi 1-2 milliót kell megcélozni, mert így teljesen bekorlátozom magam. Logikusan tudtam, de belül még nem hittem el.

Ekkor jött a váltás, ami a következő pár dolgot eredményezte:

  • Felvettünk, nem csak 1, hanem 2 fantasztikus csapattagot is
  • Elindítottuk az élő, 2 napos tréningünket – a WPKurzus Live-ot
  • Átalakítottuk a tanfolyamainkat és csomagjainkat
  • Elkezdtünk dolgozni a Course Creatoron
  • Megújítottuk az egész WPKurzus designt, megszálltak minket a vikingek

Egy projekt menedzsmenti rémálom volt egyszerre betanítani az új csapattagokat, elindítani egy tantermi tréninget, rebrandelni és elkészíteni egy teljesen új kurzust.

Egyedül biztos, hogy nem ment volna, szóval nagyon hálás vagyok Bencének, Daninak, Noéminek és Antóniának is, akik igen nagy szerepet játszottak benne.

Kis csapatunk: Bence, Antónia, Noémi és én (Dani hiányzik)

Beszéljünk kicsit többet az újdonságokról…

WPKurzus Live

Bármennyire is hiszem azt, hogy az online oktatás a jövő, meg van a helye a tantermi képzéseknek.

Vannak olyan személyiségtípusok, akiknek szükségük van arra, hogy fókuszáltan 2 napon keresztül valamire figyeljenek és ha kérdésük van, akkor azonnal választ kapjanak rá.

A WPKurzus Live ötlete már korábban is motoszkált bennem, de ismerem magam és tudom, hogy 4 év folyamatos WordPress oktatóvideók felvétele után egyszerűen nem bírnám, hogy élőben is évi 6-12-szer, 2 napon keresztül ugyanazokon az anyagokon menjek végig.

Ne érts félre, szeretem, imádom, amit csinálok, de szerintem kb. úgy érzem magam, mint Vanilla Ice, akitől még mindig azt kérik, hogy nyomja el az „Ice Ice Baby”-t.

Így jött az ötlet, hogy Dani barátom tökéletes lenne a feladatra. Nem programozói körökből jött, folyamatosan weboldalakat készít, ismeri az anyagainkat, intelligens, türelmes és meg is bízok benne.

Szerencsére vállalta, így igaz, hogy bele kellett tennie egy jó nagy adag munkát, hogy megtanulja az anyagot és elkészítse a diákat, de végül nagyon profin sikerült elsajátítania.

Az elsőn nem készítettünk képet, a másodikon nem voltak rajta az oklevelek, de harmadjára végre sikerült a tökéletes fotó

Az egyik alkalomra egy startup körökben mozgó haverom is befizetett és mikor odamentem hozzá, akkor csak ennyit mondott: „Kurva jó a srác”

Ekkor tudtam, hogy jó kezekben van az egész.

Bence testvéremmel ketten viszik a tréninget, így egy igazán pöpec workshopot tudtunk összerakni.

A nagy előnye még a csomagnak, hogy nem csak az élő oktatást adjuk, hanem a résztvevők megkapják a teljes „Hódító” csomagunkat.

2 nap alatt nem lehet mindent megjegyezni, így utána videókon keresztül mindent meg tudnak nézni a résztvevők.

Na de kezd már sales-es lenni ez a rész, a lényeg, hogy egy élő tréning a mi kis online életünkben igen nagy lépés volt, de meglepően kevés akadályba ütköztünk az út során, és már sikerült is lehozni 3 tréning hétvégét.

Élő WordPress weboldal készítő tanfolyamunk a legközelebb 2020. január 18-19-én lesz. Ha érdekel, itt olvashatsz a részletekről.

Course Creator

A fókusz áthelyezése az angol piacról a magyarra egy komoly elhatározás volt.

Féltem, hogy nehogy én is elkapjam a „shiny object syndrome”-ot.

Legyen meg a fókusz! Nézd mókus!

Sokat agyaltam, de úgy döntöttem, hogy ez most egy olyan lehetőség, amit kár lenne nem megragadni.

Az online oktatási piac az egyik leggyorsabban növekszik, igazán jól ismerem, jónak érzem magam benne és szükségem volt valamire, ami lázba hoz.

Végül is azért vállalkozom, hogy élvezzem az életet és szabadon azt csinálhassak, amit akarok.

Ráadásul pénzügyileg is jó ötletnek tartottam. Ez a kurzus egy olyan „vagyontárgy”, amit hosszú időn keresztül használhatok, egy olyan piacot céloz meg, amin olyan szereplők vannak akikkel szívesen dolgozok és amely a jövőben is várhatóan folyamatosan fejlődik.

Az online kurzusokról a Biznisz Boyz podcastban is beszéltünk 2 barátommal, így ha érdekel, nyugodtan hallgasd meg. Különböző csatornákon hallgatható a rész: Soundcloud, Apple Podcast, Spotify.

Szóval belevágtunk és 3-4 hónap feszített munkával el is lőttük a Course Creator első kampányát, ami tök jól sikerült.

Már várom, hogy kézzel fogható eredményeket is elérjenek a résztvevők.

Egyéb fontos biznisz történések 2019-ben

Ezek voltak a főbb történések, ami lehet, hogy kevésnek tűnik, de sok idő elment velük.

A háttérben azért még sok dolog történt, bár nem az év első felében. Akkor is haladtunk, de így utólag belegondolva rettentő lassan.

Szóval egyéb főbb történések a WPKurzus házatáján:

Mozgalmas volt az utolsó fél év és szeretnénk még nagyobb fokozatba kapcsolni, amiről nemsoká mesélek, de előbb jöjjenek a személyesebb dolgok…

Személyes történések 2019-ben

Egy sokkal nyugodtam évet terveztem, mint a 2018-as őrültségek.

Erre fel már januárban bekezdtem egy Bali+Szingapúr kombóval.

Utazás

A Paradise Project szervezésében mentünk tesómmal és egy jó kis csapattal a bámulatos Bali szigetére.

https://www.instagram.com/p/BtGehY1Az5t/

Jahj, milyen jó is a melegben kezdeni az évet. Csodálatos hely, nem véletlen van annyi turista.

Szörf, jó idő, 2000 Ft / óra a masszázs, fantasztikus ételek, nyitott és kedves emberek, csodálatos környezet. Egyből kedvem lett visszamenni…

https://www.instagram.com/p/BtNihCVgITP/

Mivel van egy nagyon jó barátom Szingapúrban, így muszáj voltam őt is meglátogatni ha már ilyen közel voltam.

És az utazásoknak ezzel vége is lett egész 2019-re.

Bánom? Egyáltalán nem.

Introvertáltként, aki szeret egyedül otthon lenni, 1 év alatt 180 napot külföldön tölteni rendkívül megterhelő volt. Na jó, nem sajnáltatom magam 🙂

Szóval, miután hazajöttem, már tudtam, hogy nem nagyon akarok az év hátralévő részében utazni, kicsit le akartam nyugodni.

Az ezt követő időszak egy kívülálló számára sokkal unalmasabbnak tűnik, de én nagyon szerettem kicsit a komfortzónámon belül maradni.

Emberi kapcsolatok

Ebből a szempontból is nagyon visszavettem, viszonylag kevés új embert ismertem meg, viszont akivel az időm nagy részét eltöltöttem, őket nagyon szeretem.

Megmaradtak régi barátságok is, bár nem vagyok ügyes a kapcsolatok ápolásában, így ebben mindenképp fejlődnöm kell.

A tavalyi „Férfikör” sok fontos embert hozott az életembe. A múltkori posztomban írtam, hogy ez Tusnádi Roland szervezésében jöhetett létre, aki azóta egyébként crusholta a 2019-es évet.

A megismert srácok egy részével még szorosabb barátságot kötöttünk és jó sok élményt éltünk át együtt.

https://www.instagram.com/p/BvmuKFsANe6/

Mivel elég jól elvagyok egyedül is és elfáradtam a sok ismerkedéstől, így ez teljesen kielégített. A régi barátokkal együtt nem is vágytam új ismertségekre.

Emellett lett egy csodás barátnőm is, akivel már együtt is élek, szóval sikerült egy igen tisztességes évet zárni ebből a szempontból is 🙂

33 FC

Nem volt nehéz önismeret szempontjából rájönni, hogy számomra az egyik legfontosabb dolog az életben a foci.

A probléma, hogy nem vagyok valami tehetséges benne, van egy elszakadt keresztszalagom és nem volt társaságom, akivel rendszeresen játszhatnék.

2019 év elején viszont belém hasított, hogy ha tényleg a focit szeretem az világon a legjobban, akkor miért nem teszek érte többet, hogy csináljam?

Utánanéztem, és egy új világ nyílt meg a számomra…

A BLSZ a Budapesti Labdarúgó Szövetség, ahol több osztályban is vannak amatőr csapatok. Baráti társaságok verbuválódtak össze és hobbi szinten, de mégis egy versenyhelyzetben mérettetik meg magukat.

Tudtam, hogy ez kell nekem!

Jelentkeztem is egy Facebook csoportban, hogy szívesen kipróbálnám magam és így kerültem a 33 FC-hez (Harihárom-nak becézzük), ami a magyar 6-od osztályban szerepel. Micsoda karrier!

#balbunkó – kedvenc szülinapi ajándékom

Egyszerűen imádom az összes edzést, meccset és mindent, ami a témával kapcsolatos.

Tudom, hogy ez másnak viccnek tűnik, de számomra ez olyan, mintha a be nem teljesült álmom valósággá vált volna.

A legjobb az volt, amikor az egyik fogadóiroda weboldalán lehetett fogadni a meccsünkre. Annyira motiváltak soha többé nem leszünk, az biztos.

A tanulság annyi, hogy ha megismered magad, hogy mi az, ami igazán megdobogtatja a szíved, akkor szard le, hogy mit gondolnak róla mások és csak csináld. Közhely, de mennyire igaz…

2019 pontszámai

Tavaly is pontoztam, bár így utólag nem igazán tudok jó következtetést levonni belőle.

Ez egy teljesen más év volt. Nyugodtabb, kevesebb kalanddal, de mégis úgy, és azokkal az emberekkel töltöttem, ahogy, és akikkel akartam.

Munka (7/10)

Az év első felével nem vagyok megelégedve, sajnos későn vettem észre, hogy lassan haladunk, így arra egy 4-est adnék.

A második fele viszont ténylegesen 10-est érdemel, mert elég büszke vagyok a teljesítményünkre, így a 7-es átlag, annak ellenére, hogy elértük a 20 millió Ft-os bevételt, egy korrekt számnak tűnik.

Ha bajnok lett volna a 33 FC, akkor egy 8-ast is megszavazok.

Magánélet (8/10)

Mint írtam, ez egy másfajta év volt, mint az előző.

Nyugalmat akartam és meg is kaptam. Kényelmesen töltöttem a napjaimat, olyan emberekkel, akiket szeretek, viszont úgy érzem, hogy túlságosan is belekényelmesedtem.

Kevés kockázatot vállaltam, keveset léptem ki a komfortzónámból, kevés új embert ismertem meg, de ettől függetlenül egy igen jó 8-as pontot megérdemeltnek érzek az évre.

2020 megtervezése

Tervezés ügyileg sokat fejlődtem az előző évi önmagamhoz képest.

Sokkal jobban látom, hogy merre haladunk, mint vállalkozás, és azt is, hogy mint ember mik a céljaim.

Ezekről is írok pár sort…

WPKurzus

Az egyik fő fókusz lesz még mindig, nem akarok abba a hibába esni, mint 2019 elején, hogy elfelejtem, hogy ez a fő bevételi forrásom.

A következőkre készülünk:

  • 30-50 új, ingyenes blogbejegyzés
  • Eddigi tanfolyamok folyamatos frissítése
  • Több kampány
  • Magasabb szintű oktatások
    • ‘Hogyan legyél szabadúszó WordPress-es’ kurzus
    • Photoshop kurzus
    • Kurzus különböző programnyelvekről
    • ‘Webáruház készítés, mint biznisz’ kurzus
  • Legalább 6 WPKurzus Live tréning

Ez rengeteg új tartalmat jelent, ami okosabb tervezést, jobb rendszerek kiépítését és több csapattagot jelent.

Előző évben is írtam pénzbeli célkitűzést, most az a terv, hogy 2020-ban a WPKurzus legalább 30 millió Ft bevételt termeljen!

Több munkát fogunk beletenni és ennek remélhetőleg meg is lesz az eredménye.

WPViking

Ezt írtam tavaly: „2019 fő fókusza most már tényleg az angol WordPress piac meghódítása lesz.”

Hát nem lett…

Nos, 2020-ra is kitűzném ezt a célt! 😀

Elég jól állunk, és most már profi segítségem is van, akikkel könnyebb lesz a munka.

Januárban még a hátsó rendszerek átalakítása, megszilárdítása lesz terítéken, de februártól újra pörög az álom biznisz megvalósítása.

FrameBro

A FrameBro vállalkozásunkat tavaly elindítottunk, fejlesztettük, pénzt tettünk bele.

https://www.instagram.com/p/Bt6SZ_slFDO/

100-nál is több keretet adtunk el, ami kb. 2,8 millió Ft bevételt hozott, de sajnos elég alacsony a profitunk rajta és a programozók díjával még nem vagyunk nullszaldón se.

A baj, hogy nincs fókuszban. Biztos többet foglalkoznék vele, ha az első vállalkozásom lenne, de így most nincs sokkal több benne.

Nyár előtt még valószínűleg megpróbáljuk kicsit fellendíteni, aztán meglátjuk, hogy érdemes-e tovább foglalkozni vele.

RB Fitness

A Hajdúszoboszlón lévő edzőtermünk szépen működik.

Egyre kevesebb dolgunk van vele, sikerült egy ügyes üzletvezetőt találni, aki leveszi rólunk a munka oroszlánrészét.

Ha ez így marad, akkor nem lesz okom a panaszra.

WPViking Agency

Volt már Bencének egy ügynöksége, ahol weboldalakat készítettek, de 2020-tól új felállásban, az élő oktatásokat tartó Dani barátunkkal és pár másik profival WPViking Agency néven vállalnak projekteket.

Ha nem szeretnéd mélyebben megtanulni a WordPress-t, de valamilyen projekthez profikat keresel, akkor náluk jobb csapatot nem hiszem, hogy találsz.

Utazások

Mivel 2019 februártól szerintem nem is voltam külföldön, így most már itt az ideje belevágni pár újabb kalandba.

Az év első felét nem hiszem, hogy túlzásba vinném, de be van már tervezve:

  • Szlovénia-Olaszország-Horvátország autós túra
  • Lisszabon
  • Amszterdam

Az év második felében még nem tudom merre visz az utam, de most úgy érzem, hogy szükségem van a külföldi inspirációkra.

Könyvek

Szégyen, amit műveltem.

10 könyvet akartam elolvasni és ebből mindössze 6 jött össze (az se mind a tavalyi listámról).

Nagyon sok podcastet hallgatok, de jövőre beveszek hangoskönyveket is a repertoárba.

Elolvasott könyvek:

  • Echart Tolle: A most hatalma a gyakorlatban – Spirin kezdtem az évet, de meg is maradtam azon a szinten
  • Yuval Noah Harari: Sapiens – Eltörölném a gimiből a töri órák felét és elolvastatnám mindenkivel
  • Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra – Kötelező olvasmánnyá tenném
  • Keith Ferazzi: Never Eat Alone – nem olvastam végig, de nem tetszett
  • Eric Greitens: Resilience – nem olvastam végig, addig jó volt, de épp nem ez kellett az életembe
  • Geoff Smart: Who: The A Method for Hiring – Egy este alatt olvastam el kb. a háromnegyedét és a tanultakra építettem a felvételi folyamatunk egy részét. Nekem sokat segített.

Amik a listán maradtak (és pár új szereplő):

  • Anders Ericcson: Peak
  • Seth Godin: Ikarosz tévedése
  • Robert Greene: A kiválóság hatalma
  • Shane Snow: Smartcuts
  • Phil Knight: A Nike-sztori
  • Arnold Schwarzenegger: Emlékmás
  • Dr. David R. Hawkins: Elengedés
  • Barabási Albert-László: A képlet
  • Ryan Holiday: Az ego az ellenség

Egészség és sport

A foci uralta az előző évet, de emellett jártam funkcionális edzésekre és nagy ritkán futni, squasholni is.

A heti 4 edzés szinte mindig megvolt, ezt 2020-ban is szeretném tartani. Emellett járok hetente masszázsra, ami az én kis luxus kényeztetésem.

A legnagyobb érvágást az jelenti, hogy a „személyi séfem” eléggé átalakította a szolgáltatását, így 2019 második felében már nem rendelek tőle. Fájó pont ez az életemben, nagyon szép időszak volt.

Azóta különböző dobozos rendelős helyekről szerzem be az elemózsiát, éttermekben eszem és nagy ritkán főzök is.

A barátnőm vega, így néha néha húsmentesen eszek és a környezetvédelemmel is többet foglalkoztam.

Fixen nem leszek vega, de sok hamis gondolatot sikerült ledöntenem a józan érvekkel.

Nem nézek ki jobban, mint 1 éve, tipikus magyar 6-od osztályú futballista alkatom van.

Ha ezt szinten tartom, akkor azzal teljesen meg leszek elégedve.

Összefoglalás – 2019-2020

Ismét egy remek évet zártam, de teljesen más volt, mint az ezt megelőző év.

2019-ben lenyugodtam, fejlődtem sok területen, de talán már túl biztonságosan is játszottam.

2020-ban egy magasabb fokozatba kapcsolok, főleg az üzleti életben, így remélem még hallasz felőlem.

Bízom benne, hogy tudok neked is segíteni az utadon. Köszi, hogy elolvastad, sikerekben gazdag 2020-at kívánok!

6 válasz

  1. Phil Knight-ot meglepően viccesnek (is) találtam ahhoz képest, hogy egy ilyen nagy cég alapítójáról / vezetőjéről beszélünk. Nagyon olvasmányos, mindenképp ajánlom (előre venni) 🙂

  2. Gratulálok a sikerekhez és még többet kívánok belőlük! Már vagy 2 éve ügyfeletek vagyok és jól esik látni, hogy jó helyre fektettem be a pénzemet. A képzéseinken mindig titeket ajánlunk honlapépítéshez (egyelőre még jutalékot nem kérünk 😉 , de ha indul vmi affiliate programotok szóljatok!).
    Ui.: Főzz többet! Segít a kreatívitásban. 😉

  3. Szia Ati! 🙂

    Írtad, hogy a barátnőd vega, amit örömmel olvasok (lévén én pedig vegán volnék), azonban azt írtad teljes meggyőződéssel, Te sose lennél vega.
    Félre ne érts, nem szeretnék vega/ vegán hittérítésbe kezdeni, mivel meggyőződésem, hogy belső motiváció hiányában senki se lenne képes a váltásra ( jómagam is nagy húsfaló voltam nő létemre, lassan 2 évvel ezelőttig).
    Mivel azonban Yuval Noah Harari 2 könyvét is kiemelted, így szeretnék figyelmedbe ajánlani tőle még egy könyvet.
    Érdekes fordulat, hogy pont a 2. könyvét hagytad ki a repertoárból és pont Őt nem szerezted még be, illetve olvastad még el.
    Ajánlom figyelmedbe, mert mint a másik 2 könyve, ez is rengeteg témát ölel fel és nagyon elgondolkodtató, azonban a jövőnkkel kapcsolatos témákra fókuszál leginkább, s jómagam se gondoltam volna, hogy a vega téma is belekerül a könyvbe, hiszen rengeteg húsevő pont az Ősember étrendjére hivatkozva utasítja el a növények fogyasztásának gondolatát. 🙂
    A könyv címe: Homo Deus- az istenekké váló emberiség a fő témakör, de mint mondottam, e téma is felbukkan a könyv lapjai között.
    Ajánlom figyelmedbe mivel a másik 2 könyv is tetszett neked, ez is fog, s talán úgy alakul, hogy végül ezen világnézettel is osztoztok majd a barátnőddel. 😉
    A cikk pedig mint mindig, nagyon jó lett. Sok az energiád és jó ezt látni. 🙂
    A wpkurzust én még szinte az indulás pillanatában vásároltam meg tőletek, azóta látom mennyit fejlődtetek: rengeteget. Jó az új design, jó az új irányvonal, a külföldi terjeszkedéshez, illetve a többi ötlet megvalósításához pedig kitartást kívánok ( sikert nem, mert az úgyis jön, tuti 🙂 )

    1. Szia Niki! Köszi a kedves szavakat. Szerintem is a kevesebb hús lesz a jövő, át fog alakulni a világ az biztos, de én jelenleg nem fogok átállni. Később meglátjuk, nekem már ez is nagy előrelépés 🙂

      1. Igen, valóban a mesterséges- , húsmentes húsé lesz a jövő. Persze, mindenkinek másak az igényei, nem megy mindenkinek egyből és valóban már a téma iránti nyitottság ( miszerint a kevesebb hús a nyerő) már értékelendő. 🙂
        Kellemes napokat!

  4. Nagyon motiváló vagy, ettől szimpatikusabb is nekem, mint a piac többi szereplője. Hajrá tőlem a sikerekhez! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek