2 év magányos harc után eljött az idő, hogy felvegyük az első segítséget a WPKurzushoz. Féltem, de egyben nagyon vártam is, hogy mikor jön el ez a pillanat. Most, hogy túl vagyunk rajta, úgy érzem, ideje veled is megosztanom a gondolataimat.
Ez a bejegyzés most nem a WordPress-ről vagy az online marketingről fog szólni (bár ez utóbbiról egy kicsit mégis), hanem a csapatbővítéssel kapcsolatos friss tapasztalataimról és élményeimről. Arról az időszakról, amikor hihetetlen erővel hat rád az érzés, hogy a vállalkozásod bővül és növekszik.
Ha hozzánk hasonlóan te is kicsiben kezdted a vállalkozásod építését, és rég túl vagy már az első tagfelvételen, akkor lehet, hogy nosztalgikus érzéseket csalnak majd elő belőled a soraim. Ha viszont a közeljövőben fogsz szembenézni ezzel a feladattal, mindenképpen hasznos tovább olvasnod.
Nem baj, ha kicsiben kezded
Az online tanfolyamok ötlete még 2015 nyarán ütött szöget a fejembe. Éppen egy barátomnak próbáltam nagy lelkesedéssel elmagyarázni, hogyan is készítsen magának WordPress blogot, de 1 órányi (részemről történő) folyamatos szájkoptatás után be kellett látnunk, hogy ez így bizony kevés lesz. Ekkor pattant ki a fejemből a szikra, hogy nem is lenne akkora bolondság a WordPress köré építeni egy egész tanfolyamot.
Beszéltem az öcsémmel, Bencével, hogy volna-e kedve beszállni a dologba és segíteni nekem beindítani ezt a – akkor talán még ki se mertük mondani – vállalkozást. Mindketten dolgoztunk más projekteken is, de rábólintott az ötletre, és 2015. szeptember 6-án 19:01:03-kor már be is jegyeztük a wpkurzus.hu domain nevet. Ez volt az a pillanat, amikor elindultunk.
Nem volt előre felépítve, hogyan is fogjuk felfuttatni a projektet. Viszont 100%-ban megvolt (és ma is megvan) bennem az, amit „vállalkozó szellemnek” neveznek. Nem volt üzleti tervem, sem ilyen irányú tapasztalataim, de tudtam, hogy miközben építkezek, elképesztő sokat fogok majd tanulni.
Az induláskor fogalmam se volt arról, hogy mekkorára nőheti ki magát később ez a projekt, és arról se, hogy mik is a hosszú távú céljaim vele. Amiben viszont biztos voltam: hogy cselekedni akarok, és mindent megteszek azért, hogy minél sikeresebb legyek.
Telt-múlt az idő, ugorjunk egészen 2017-re.
Még mindig ketten „toljuk az ipart” Bencével, de a hátunk mögött elkezdtek gyülekezni bizonyos számok. (Szerencsére nem az adósságot jelzők.)
2017-re több mint 300 vásárlónk szavazott nekünk bizalmat, akiknek segíthettünk eligazodni a WordPress világában. A családi projektből egy „lifestyle business” lett, és hirtelen azon kaptam magam, hogy olyan célok elérését tűztem ki magam elé, amelyek már csak bajosan teljesíthetők a meglévő szerény legénységgel.
Itt kezdett el igazán érdekessé válni számomra a vállalkozás.
Most őszintén: mit akarsz a vállalkozásodtól?
Az induláskor a legfontosabb számomra az volt, hogy a gyakorlatban tanulhassak. Kirugdaltam magam a komfortzónámból, beugrottam a mélyvízbe, és csináltam, amit és ahogyan csak tudtam.
Értékes dolgokat akartam teremteni, segíteni akartam az embereknek, és közben képeztem magam, hogy megtanuljam, hogyan lehet felkelteni a látogatók érdeklődését, bemutatni nekik a termékeinket és végigvezetni őket egy értékesítési folyamaton, hogy végül elégedett vásárlóként ajánljanak minket.
A dolog nem ment se könnyen, se gyorsan. Sok időt és energiát kellett rááldoznom, de egy csomó pozitív hatást reméltem attól, hogy belevágok.
Hogy csak néhány részletet kiemeljek: megtanultam oktató videókat készíteni, tananyagokat összerakni, blogolni, sales oldalakat írni, email marketing automatizmust összerakni és még sorolhatnám. Számtalan olyan „skillre” tettem szert, amit nem lehet anélkül megtanulni, hogy ne csinálná közben az ember.
Sokszor voltam mélyponton, de némi önsajnálat után valahogy mindig kikecmeregtem belőle. Ami segített ebben: láttam, hogy hasznos, amit csinálok, és tanulnak belőle az emberek. (Nem mellesleg pedig az anyagiak terén is beértek az eredmények.) A sz… szürke napokon mindig ezekre koncentráltam, és könnyebb lett menni tovább, előre.
Ahogy fejlődtünk együtt a WPKurzussal, lassan változni kezdett a „napi aggódás tárgya” is. Hosszabb távú terveken kellett elkezdenünk agyalni, és a „ne törődj vele, csak csináld, aztán meglátjuk” válasz már nem volt megfelelő a munkánkkal kapcsolatos összes kérdésre.
Hihetetlenül fontosnak tartom, hogy a vállalkozásod vezetőjeként képben tudj maradni azt illetően, mire is képes valójában a rendszered.
Én egyszer csak azt vettem észre, hogy a WPKurzus megérett a szintlépésre. El kell döntenem, hogy mit akarok valójában én?
Maradjak-e a már jól ismert, biztos terepen, és meghagyom-e egy személyes, félig-meddig családi vállalkozásnak a WPKurzust, vagy… vagy képes leszek én is a szintlépésre.
A pont, amikor belátod, hogy egyedül nem megy
Az őrlődés azért nem tartott sokáig. Hamar rájöttem, hogy ha már ennyit küszködtem érte, akkor nem szeretném, hogy a saját korlátaim egyben a vállalkozásom korlátai is legyenek. Ha már csináljuk, hát csináljuk rendesen!
Indítottál már egyedül vállalkozást? Kellett már valamilyen projekten teljesen a magad uraként dolgoznod? Ha volt már ilyenben részed, akkor pontosan tudod, hányféle különböző szakember munkáját kell ilyenkor egyszerre elvégezned.
Igaz, hogy Bencével együtt csináljuk a WPKurzust, de mivel ő korábban más téren is a tettek mezejére lépett, idejének csak egy kis részét tudja közös vállalkozásunkra fordítani. Egy idő után rájöttem, hogy ha nem szerzek magam mellé segítséget, akkor a növekedésünk üteme nem marad fenntartható.
Mivel az elmúlt 2 évben életképes egyéni vállalkozóvá edződtem, már tudtam magamról, hogy ha kell, meg tudok csinálni mindent akár egyedül is. Ez a magabiztosság viszont elég fonák dolog tud lenni.
„Milyen menő már, mennyi mindenhez értek!” – Csakhogy nem mindegy, hogy mennyi idő és energia árán. Annyi dologra kell figyelni, hogy a számomra nehéz feladatok elveszik az időt azoktól, amelyekben igazán jó vagyok. Pedig ezek adják hozzá a legtöbbet a fejlődéshez.
Az olyan “guruk”, mint Gary Vaynerchuk, Noah Kagan, Derek Halpern és igazából mindenki azt ajánlja, hogy amint van rá elég pénzed, vegyél fel egy új embert magad mellé. Ráadásul nem is akármilyet.
Szupersztárt.
Kicsit furán hangzik, de a lényeg, hogy a legjobb emberekkel érdemes dolgozni. Nem baj, hogy többe kerül, mint az átlag, de az a plusz, amit nyújtanak, az többszörösen vissza fogja hozni az árát.
Ijesztő, hogy már nem csak magamért felelek, hanem egy csapattag életére is hatással van, amit csinálok. Közben pedig büszkeséggel tölt el, hogy munkahelyet teremtek, és az új munkatársam segítségével jobb terméket építhetek, mint amit a piac valaha látott.
Kire is van szükséged pontosan?
Itt jön elő az önismeret.
Tudnom kell, hogy miben vagyok jó, és mi a gyenge oldalam. Attól a pillanattól, hogy túllépsz gondolatban az egyéni vállalkozás működtetésén, már nem azon dolgozol, hogy a gyengeségeidet feltornászd egy közepes szintre, hanem azon, hogy az erősségeidet egy még magasabb szintre emeld.
Nekem is magamba kellett néznem, és elfogadnom, hogy bizony én se vagyok tökéletes. (Oké, ezt eddig is sejtettem, de hogy mennyire nem, ahhoz viszont jól jött a szigorú számvetés.) Sok gyengeségünk van, de a jó hír az, hogy minden ember más, és lehet olyan segítséget találni magad mellé, aki pontosan abban lesz jó, amiben te nem.
Az én esetemben ilyen például a rendszerezettség, az adminisztráció, a molyolás a pici feladatokkal stb. Ugyanakkor arra is nagy szükségem volt, hogy a vállalkozás jövőjét alapvetően meghatározó kreatív terveket is megbeszélhessem valakivel.
Egy olyan „szupersztárra” volt szükségem, aki precíz, tud rendszerezni, vág az agya, gyorsan átlátja, hogy mi a stratégiánk, tele van ötletekkel, tud egyedül dolgozni, kritikus, ugyanakkor erősen marketinges szemléletű.
Tudtam, hogy nem egy klasszikus munkakörre keresek embert, így előre sejtettem, hogy nem lesz egyszerű a kiválasztás.
Hogyan zajlott a kiválasztási folyamat?
A terv az volt, hogy egy sales funnelhez hasonló lépéssor segítségével fokozatosan szűkítem a jelentkezők körét egészen addig, amíg már csak pár “versenyző” marad, akikkel a felvételi folyamat végén egy telefonos vagy Skype-os interjúval fejezzük be a procedúrát.
Ez volt az első ilyen megpróbáltatásom, így sejtettem, hogy elszúrok majd pár dolgot, de azt nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz a végén dönteni.
1. Egy csinos landing oldal…
A jelentkezési folyamat egy landing oldallal vette kezdetét, ahol a bemutatkozásunk után leírtam a pozícióval járó feladatokat, valamint a betöltésére vonatkozó feltételeket. A pozíció neve Virtual Marketing Assistant Ninja lett.
Ezt nem gondolkodtuk túl: nincs irodánk, így leendő munkatársunk otthonról dolgozhat, cél, hogy marketinges beállítottságú illető legyen, asszisztensi feladatokat is el kell mellettem látnia, a ninja pedig vagányul hangzik.
2. Lássuk csak, hogy dolgozik!
Nem láttam szükségét egy hagyományos önéletrajz + motivációs levél bekérésének. Ezeket túl sablonosnak tartom, és úgy éreztem, enélkül is mindent meg fogok tudni, ami engem érdekel. Ebben végül is igazam lett.
A kezdő landing oldalról át lehetett kattintani egy Google-űrlapba, ahol ismerkedős kérdéseket tettem fel a lelkes jelentkező eddigi tapasztalatairól és az alapvető hozzá(nk)állásáról. Nem volt benne semmi vérre menő, igazából csak jobban meg akartam ismerni a jelentkezőt.
Az első nagyobb akadályt egy tesztfeladat jelentette. Egy régi oktatóvideónkat kellett megnézni, elemezni, kritizálni és javító célú megjegyzésekkel kommentálni.
Ezzel több dolgot akartam kiszűrni egyszerre. Kíváncsi voltam, mennyire precíz az illető, hogyan fogalmaz, milyen a helyesírása, milyen ötletei, meglátásai vannak stb.
Csakhogy közben jött egy kisebb probléma. A próbafeladat kiküldését nem állítottam be automatikusra, mivel úgy terveztem, hogy először elolvasom a beérkező válaszokat, és már azok alapján képes leszek kiszűrni azokat, akiknek nem érdemes a próbafeladattal bajlódniuk. Így majd mindketten időt spórolunk magunknak.
A Google-űrlapon lévő kezdő kérdéssor viszont nem volt annyira specifikus, hogy az alapján sok embert ki lehetett volna szűrni, így jobban jártam volna, ha inkább egyből kimegy a feladat is, nekem pedig elég lett volna csak azokkal foglalkozni, akik azt is kitöltik. Na de így jár az, aki a felvételiztetést is „csinálva tanulja”. 🙂
Emellett akadt egy kellemesebb problémánk is.
Túl sokan jelentkeztek. Természetesen meghirdettem a pozíciót: főként egyetemista, gyakornoki és diákmunkás tematikájú Facebook-csoportokban, valamint a saját levlistámnak is kiküldtem. Ha az elején mondja valaki, biztosan nem hiszem el, de a határidő végére több mint 250 jelentkezőnk lett. A sok választ és próbafeladatot persze mind el kellett olvasni, ami nagyon sok időmet felemésztette. A végére már jojóztak a szemeim.
3. Fussunk még egy kört!
A pozíciót 1 hétig tartottuk nyitva a jelentkezők számára, utána már csak azzal foglalkoztunk, hogy a váratlan méretűre duzzadt adatlapkupacban megtaláljuk a számunkra tökéletest.
Az első próbafeladatot követő szűrés eredményeként maradt vagy 60 emberünk a 250-ből, de ez még mindig túlságosan sok volt ahhoz, hogy mindenkivel személyesen beszéljek. Komolyan nem gondoltuk, hogy ilyen sokan érdeklődnek, így az előzetes terv az volt, hogy lesz egy forduló, aztán már jöhet is egy Skype-beszélgetés. De muszáj volt még egy szinttel tovább mennünk.
Mivel nagyon ígéretes jelentkezőink voltak, megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy olyan embert válasszak, aki jártasabb már az online marketingben is. (Ahogy mondtam, az első kérdőív nem kutakodott mélyebben igazán szakmai kérdésekben.) Viszont minél több háttérismerettel indul valaki, annál gyorsabban fogunk tudni haladni, mivel nem kell mindent teljesen az alapoktól kitanulnia mellettünk.
Jött tehát egy újabb űrlap, ahol már egészen konkrét „skillekre” kérdeztem rá az online marketing alapjaival kapcsolatban. És persze jött egy újabb próbafeladat is, amit elsőnek nem mertem kiadni, de aztán végül csak bevállaltam. A WPKurzus marketingstratégiáját kellett elemezni, a korábbihoz hasonlóan kritikus nézőpontot képviselve. Hm, próbáltál már valaha a saját tyúkszemedre lépni?
4. Több szem többet lát
Az újabb fordulótól azt reméltem, látni fogom, kik azok, akik igazán jól kommunikálnak írásban, jól össze tudják kötni a szálakat, átlátják a rendszereket. Azt hittem, sokaknak kedvét szegi a második forduló, de nem így történt. Szinte kivétel nélkül megcsinálták az újabb kört és az új próbafeladatot is.
Az agyam eléggé kisült a sok olvasástól, de végül kb. 20 emberre le tudtam szűkíteni a jelentkezőket. Ezen a ponton éreztem úgy, hogy ezt egyedül már nem bírom tovább. Hazamentem Hajdúszoboszlóra, hogy kihasználjam a családi kupaktanács erejét. 🙂
Nagyon komoly volt, mindenki olvasott és értékelt mindent, és végül Bence és anyukám segítségével leszűkítettük 20-ról 6-ra a pályázók végső körét. Ha te is abban a helyzetben vagy, hogy egyedül viszel végig egy ilyen kiválasztási folyamatot, azt ajánlom, hogy a végső döntés előtt, az utolsó kör tájékán vonj be másokat is az értékelési folyamatba.
Még csak szakmabelinek sem kell lenniük (ld. anyukám). Egyszerűen csak hagyd érvényesülni a „több szem többet lát” mondást, mert mire idáig elérsz, te már magadról sem fogod tudni, fiú vagy-e vagy lány, nemhogy a jelentkezőidről. Akik először látták a top jelentkezők anyagát, olyan részleteket szúrtak ki bennük, amik nekem totál elkerülték a figyelmemet, pedig én is sokat foglalkoztam már velük.
A végső szűkítés nagyon nehéz volt egyébként, mert sok jó jelentkezőnk volt, és biztosak voltunk benne, hogy sokan közülük jól el tudnák végezni a felkínált munkát. A kérdés az volt, hogy ki lesz közülük számunkra a legjobb.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a második kör végén egy személyes e-mailt írtam azoknak, akik már nem jutottak tovább. Egy csomó időt eltöltöttek a jelentkezéssel és a feladatokkal, és nem akartam, hogy negatív élményeik legyenek. (Ki tudja, lehet, hogy a 4. csapattagunk még közülük fog kikerülni.)
Újra megnéztem az anyagukat, és mindenkinek a levelébe beleszőttem néhány mondatot arról, hogy milyennek találtam a munkájukat. Azt pedig természetesen alapnak vettük, hogy a rendszerbe bekerült minden jelentkezőnek kivétel nélkül visszajelzünk.
5. Halló, halló!
Aki azt gondolja, hogy a telefonos interjú során csak a munkára jelentkező „vizsgázik”, az nagyon téved. Én például kifejezetten utálok ismeretlen embereket hívogatni – úgyhogy azt hiszem, a gyomortáji görcs nem egyszer a vonal mindkét oldalán jelentkezett. Hát igen, ha egyszer elhagyod a komfortzónád…
Beültem egy csendesebb kávézóba, és az előzetes időpont-egyeztetés eredménye szerint elkezdtem hívogatni az embereket. Ha újra felvételiztetni fogok, minden telefóbiám ellenére talán mégis több embert engedek majd át a telefonos körre. Itt jött ki ugyanis igazán, hogy hogyan kommunikálnak, milyen velük társalogni, és hogy milyen a “kémia” kettőnk között.
Érdekes különbségek voltak. Csalódni nem csalódtam egyik jelentkezőben se, de volt egy jelölt, aki már az előző fordulókban is nagyon szimpatikus volt, a telefonos beszélgetés során pedig végképp meggyőzött.
Ő volt Lilla.
Lilla – a WPKurzus új Virtual Marketing Assistant Ninja-ja
Lilla egy szupersztár. Nekünk legalábbis.
Fiatal, lendületes, ambiciózus, vállalkozó szellemű egyéniség, aki – ez most már bizonyos – tutira szerencsés csillagzat alatt született. (A szülinapján adta le hozzánk a jelentkezését.)
Saját magát „bölcsészkockának” tartja, mivel elvégzett vagy 3 bölcsész szakot, ugyanennyi idegen nyelvet beszél, amióta pedig otthon van a kislányával, azért tanul és dolgozik, hogy saját online tanfolyamait is elindíthassa. Itt első szakmájához híven magyaroknak tanít majd lengyelt, illetve külföldieknek magyar nyelvet. Mindezt természetesen WordPress rendszeren.
Lilla tehát „idealna” (elvileg így van lengyelül a perfect, köszi, Google Fordító). Olyan elegyét hozta magával a pedagógiai szemléletnek, a rendszerező készségnek és a kreativitásnak, aminek már nagyon nagy szükségét láttuk. Mindehhez pedig bónuszba egy nagy adag WordPress- és online marketinges ismeret is társult.
Lehetséges, hogy kívülről ennek még nem sok nyomát látni, de a színfalak mögött már rögtön a megérkezése után felforgatta a dolgokat.
Új munkatársunk egy kissé grafomán, de nagyon jó nyelvérzékű, és könyörtelenül legyilkolja nyelvújító törekvéseimet (R.I.P. sablonalizálni). Emellett szuperkritikus, rendszerezett, és nagyon jó doksikat, mapparendszereket hoz létre. Képes kívülállóként nézni az anyagainkat, és tudja, hogyan lehetne jobbá tenni őket. Átlátja a stratégiánkat, és tele van ötletekkel a jövőre nézve.
És ami a legfontosabb: leveszi a vállamról mindazt, amit én nem szeretek csinálni, és amiben egyébként sem vagyok jó. Így én foglalkozhatok azzal, ami igazán „az én asztalom”: a stratégiával, az új kurzusokkal, a tananyagokkal, az írással.
Bízom benne, hogy minél hosszabb ideig tart majd az együttműködésünk, és immár igazi csapattá bővülve hozhatunk létre olyan jobbnál jobb anyagokat, amelyek téged is segíteni fognak az utadon.
Ez hát a története az első új csapattagunk felvételének. Nagyon izgalmas volt ennyi jó jelentkezőből kiválasztani a számunkra legjobbat, bár, mint láthattad, nem egyszer téptem a hajamat a több száz oldalnyi jelentkezési anyag el- és újraolvasása közben. Ha belevágsz, sok kávét/energiaitalt készíts magad mellé te is, szükség lesz rá közben. 🙂
Az sem titok, hogy egy új munkatárs „finanszírozása” rendszeres nagyobb kiadást jelent majd a költségvetésednek. Mégis úgy döntöttünk, hogy inkább kevesebb profitot tartogatunk most a zsebünkben, ha ebben a fenntartható fejlődés zálogát láthatjuk.
A fárasztó felvételiztetés után nagyon jó érzés, hogy egy új impulzust kapott a WPKurzus. Most az eddiginél is lelkesebben dolgozunk, és érezzük: jó irányba tartunk.
Ha anno te is kicsiben kezdted, és túljutottál már az első csapattagod felvételén, vagy tudod, hogy a jövőben szembe kell nézned ezzel a kihívással, akkor ez a történet nem csak rólunk, hanem rólad is szólt. A kedvedért elismétlem, mi a sztori legnagyobb tanulsága:
Mihelyst alkalmad nyílik rá, próbálj meg felvenni egy olyan embert, aki tényleg nagyon jó abban, amit csinálnia kell majd. Próbálj meg olyat találni, aki még nálad is jobb. Hidd el, elképesztő hatása lesz a vállalkozásodra.
Örökre emlékezetesek maradtak az első felvételiztetős élményeid? Ha van kedved, oszd meg velünk a történetedet, örömmel látjuk! 🙂
