2021 évértékelés, 2022 évtervezés – Nagy Attila

A 2021-es év vízválasztó volt számomra (Nagy Attila) és a vállalkozásaink számára is.

Imádok visszatekinteni, mert ahogy telnek a napok, minden olyan kicsinek tűnik. Ha viszont megnézzük, hogy 1 év alatt mekkora fejlődésen és átalakuláson lehet keresztül menni, akkor átértékelődik az egész.

A személyes YearCompass kitöltése mellett minden évben publikusan megosztom az élményeimet és a jövőbeli terveimet.

Mivel az idén elindult a Végre, hétfő! podcast is, így most videós és podcast formában is fogyasztható a tartalom, így ha lusta vagy olvasni, akkor ezt ajánlom. A lájkoknak és az 5 csillagos értékeléseknek örülnék 😉

Az eddigi összegzőimet itt tudod elolvasni:

A legtöbb olvasómnak, követőmnek ez a kedvenc tartalma az évben, mert konkrét számokat, nehézségeket, örömöket, magánéleti dolgokat is megosztok. Remélem az idei is hasonlóan érdekes lesz.

Pár évtervező, amit én is követek:

2021 évértékelése

Tudom, hogy amiatt vagy itt, hogy csekkold a számokat, előtte viszont egy kis magyarázatot kell nyújtanom.

A kurzusos vállalkozás hivatalosan is és a gyakorlatban is egybe olvadt a kivitelezési részlegünkkel, amit Bence testvérem és Tóth Dani barátunk csinálnak. Velük vagyunk ott a tantermi oktatáson is, a költségeink megoszlanak, és ma már minden sokkal jobban összefonódott a kettő.

Gondolkodtam, hogy miként jelenítsem ezt meg, szedjem-e szét a részlegeket vagy egybe mutassam-e meg őket.

A probléma az, hogy az elmúlt években a „kivitelezési osztály” bevételeit és költségeit nem mutattam be, de ma már nem lehet külön nézni minket.

Emiatt mostantól a nagy grafikonon együtt fog szereplni az egész biznisz, de írásban szét fogom őket szedni.

A másik nagy változás, hogy a 2020-as számok részben bruttó árak voltak, 2021-től pedig már nettó összegekkel fogok számolni.

Ez a váltás számomra nagyon nehéz volt, egyszerűen nem állt rá az agyam a különbségekre, de erről majd beszélek később.

Nézzük is a számokat.

A WPKurzus számai 2021-ben

A lényeg…

Bevételek – 2021

Kezdjük a nettó bevételekkel:

ÉvBevétel
20164 millió Ft
201711,5 millió Ft
201814,7 millió Ft
201920,6 millió Ft
202030,9 millió Ft
202162,2 millió Ft
WPKurzus bevételei – 2016-2021

Ez már egy elég szép szám, de azért ilyen nagyot közel nem nőttünk, sőt…

Inkább nézzük meg miből áll össze:

  • Képzésekből származó bevételek – 34,5 millió Ft
  • Jutalékok / Affiliate – 2,9 millió Ft
  • Kivitelezési szolgáltatások – 24,8 millió Ft
WPViking Kft. bevételek – 2021

Így azért már látszik, hogy az ügynökség milyen nagy részt vállal a cégből.

Ha őket kivesszük, akkor mindössze 37,4 millió Ft-ot csinált a képzési vonalunk. Ez elvileg 20%-os növekedés, de inkább kicsit több, mert a tavalyi bevételek egy része bruttóban volt.

A terv 50 millió Ft volt, amit meg se sikerült közelíteni. Fáj egy kicsit, de annyi minden változott az idei évben, hogy nem igazán bánom.

Kiadások – 2021

Jöjjenek a nettó kiadások:

ÉvKiadás
2016~0,6 millió Ft
2017~2,7 millió Ft
2018~4 millió Ft
2019~11,4 millió Ft
2020~16,5 millió Ft
2021~ 27 millió Ft
WPKurzus kiadásai – 2016-2021

A kiadásaink 60%-ot nőttek egészen 27 millió Ft-ra – mindez az ÁFA nélkül.

Ugye bejött a szolgáltatási ág is, de itt nagyon sok költség nem volt, mivel sokáig csak 2-en építették a honlapokat.

Érdekes azt is megnézni, hogy mire költöttünk pénzt. Ez fontos abból a szempontból, hogy lássuk, hogy hol szórunk el felesleges összegeket.

  • Személyi kiadások – 11,2 millió Ft
    • marketing asszisztensek, pénzügyi asszisztens, webdesigner, grafikus, vágó, programozó, szövegíró, fordító, videós
  • Marketing, hirdetések – 5,4 millió Ft
    • Facebook, Google Ads, SEO
  • Eszközköltség – 3,5 millió Ft
    • Laptopok, videós eszközök, irodaszék
  • Bővítmények, szoftverek – 2,4 millió Ft
  • Adók, járulékok – 2,7 millió Ft
  • Egyéb – 1,8 millió Ft
    • könyvelés, bankköltség, stúdió bérlés, rendezvény, oktatási anyagok…
WPViking Kft. kiadások – 2021

Szerencsére elég tudatosan költünk, így a 90%-a ezeknek az összegeknek kb. kötelező a mostani helyzetünkben. Na jó, lehet, hogy vehettem volna 1 fokkal rosszabb kamerát, de azt a jutalmamnak tekintettem.

Ezeken felül pedig, mivel nagyon kevés ÁFA csökkentő kiadásunk van, kifizettünk 12,3 millió Ft ÁFÁ-t. Próbálkoztunk ÁFA mentes képzést kialakítani, de sajnos webdesignereknek ezt nem lehet megtenni. Ez egy fájdalmas költség, mert nem érzem, hogy az államtól bármi érdemlegeset is kapnék ezért cserébe, de sajnos nincs mit csinálni vele (pedig hidd el, próbálkoztunk).

Eredmény – 2021

Jöjjön az összesített eredményünk 2021-ben.

WPKurzus birodalom eredmények – 2016-2021

Egyszerű matekkal a 2021-es eredményünk 35,2 millió Ft, amihez hozzátartozik, hogy nincs benne a fizetésünk.

Nem csak a Kft.-be jöttek bevételeink, hanem az amerikai cégünkbe is, és vannak személyes tanácsadásaink, szolgáltatásaink is, amik pedig az egyéni vállalkozásainkba számítanak bele. Ha megnézed a céginfót, akkor ezért láthatsz kicsit más számokat.

Erre az eredményre 3-an vagyunk, szóval így érdemes ezt értékelni. Az arányainkat sajnos nem mondhatom el.

Közel sem passzív jövedelemről van szó, én például kb. minden nap dolgoztam az évben. Inkább a döntés szabadsága a nagy érték számomra, hogy átalakíthatom önjáróbbá is, de tudom azt is, hogy miként fejlődhetünk.

Nézzük is meg, hogy mi történt az évben, ami ehhez vezetett…

A WPKurzus fejlődése 2021-ben

Több kisebb célunk is volt, de tudtuk, hogy igazából 1 dolog fogja meghatározni az évet…

Szabadúszó webdesigner képzés

A Szabadúszó webdesigner képzés egy olyan tréning csomag (és még sok más), amiben azt tanítjuk, hogyan keressen valaki pénzt weboldalak készítésével.

Már 2019-ben tervben volt az elkészítése, és azóta ez a termék volt a fő fókuszban.

2021. áprilisában sikerült is elindítani az 1. évadot, akkor még úgy, hogy a tananyagok egy része készen se volt.

Elég kemény volt a kampány időszak is, mert rengeteg ingyenes tartalmat készítettünk írott és videós formában is.

Közben indult el a Végre, hétfő! podcast is, készültek a tananyagok, és nagy volt a bizonytalanság, hogy vajon hány embert fog érdekelni a képzés.

Iszonyú intenzív volt, de kb. 120-an megtiszteltek a bizalmukkal, és el is kezdődhetett a közös munka.

Minden héten tartottunk webinárt, a tanulók ezzel párhuzamosan haladtak a tananyaggal, és mi közben a háttérben szorgosan készítettük az új kurzusokat, hogy mikor odaérnek, akkor tudjanak belőle tanulni.

Nem is akármilyen kurzusok készültek el…

A Weboldal készítő vállalkozás című tanfolyamunkban tanítjuk a bizniszesebb dolgokat a témában, amit azért tudunk ilyen magas szinten átadni, mert Bencéék az ügynökségben folyamatosan ügyfelekkel dolgoznak.

Itt tanítjuk meg:

  • hogyan szerezzék meg a tanulóink az első ügyfeleket
  • hogyan építsék hosszú távon a marketingüket és értékesítési folyamataikat
  • hogyan vigyenek végig egy projektet
  • hogyan szerezzenek rendszeres jövedelmet
  • milyen előzetesen elkészített sablonokat, szerződés mintákat, eszközöket használjanak

Szóval olyan dolgokat a weboldal készítés témájában, amiket egyszerűen a világon sehol nem tanítanak.

Másik kurzusunk a Photoshop alapozó, ami WordPress weboldal készítőkre van szabva. Ez a program óriási mélységekkel rendelkezik, de honlapok építésénél nincs szükség ilyen sok dologra, így mi azt tanítjuk, amit tényleg használni fognak az alkotás közben.

A HTML+CSS tanfolyamunk pedig a kódolásba vezet be, szintén WordPress specifikusan. Nem programozókat képzünk, hanem megtanítjuk, hogy az itt felmerülő problémákat, amiket kódokkal kell megoldani, azt hogyan is lehet megtenni.

Mindhárom képzésben az a legnagyobb plusz, hogy Bencének a 15 éves, több mint 400 weboldalas tapasztalatait begyűjtöttem, és kiszűrtem belőle azokat a tanulságokat, amikre tényleg szükség van. Ezért felbecsülhetetlen, hogy így ketten vagyunk, mert tökéletesen kiegészítjük egymást oktatás szempontjából.

Sajnos csúsztunk a tanfolyamok elkészítésével – nem is keveset -, de cserébe majdnem kétszer annyi élő webinárt tartottunk meg.

Az egész képzést pedig egy élő találkozóval zártuk le, ami rettentő sokat adott számunkra, és a résztvevők számára is.

Csoportkép az első Szabadúszó webdesigner találkozóról

Erről szólt igazából az év nagy része, most pedig javában zajlik a 2. évad, ami már természetesen sokkal nyugodtabban megy a részünkről, mert nem kell a tanfolyamokat is legyártanunk.

Olyan újítások lettek, mint:

  • igazi, gyakorlati minta projekteken haladunk, amiken keresztül megmutatjuk élőben, hogyan is zajlik egy ilyen projekt lefuttatása
  • kvízeink is vannak több mint 150 kérdéssel a különböző kurzusainkhoz
  • létrehoztunk gyakorlati webdesign feladatokat
  • rendszerezettebben megy a kommunikáció

Tehát sokkal jobb a helyzet, pedig már az 1. évad tanulói is elképesztően jó visszajelzéseket adtak.

A 3. évad 2022 márciusában indul majd.

Ez a képzés vált a legnagyobb termékünkké, ami kicsit árnyékot is vetett arra, ahonnan elindultunk…

„Hódító” csomag

Azért indult a WPKurzus, hogy olyanoknak segítsünk, akik saját maguk számára készítenék el a weboldalukat a WordPress rendszerrel.

És tök fura számomra, hogy ez ma már 1000× könnyebb, mint évekkel ezelőtt, de idén mégis kevesebben jelentkeznek a „Hódító” csomagunkra.

Pedig ez a kurzus csomag is rengeteget fejlődött és fog is a jövőben, mert ma méginkább fontosan tartom, hogy ha valaki vállalkozni akar, amihez az online marketing elengedhetetlen, akkor muszáj a honlapjával megfelelően foglalkozni.

Pont ezen dolgozom, hogy még közérthetőbbé tegyem, hogy miként is készül el egy honlap olyanok által, akiknek nem ez a szakmájuk, csak össze akarnak rakni egy weboldalt, ami tudja a pénzt hozni.

Na de ez majd a jövő zenéje lesz.

WPKurzus Live – tantermi oktatás

Imádtunk volna élőben is többet oktatni, de nehezen jött össze egy teljes csoport. Sőt, nem is jött össze, volt amikor le kellett mondanunk, de 1-et azért sikerült megtartanunk.

A csapat bámulatos volt és mi is rengeteget tanulunk abból, hogy az élő reakciókat is látjuk, így mindenképp szeretnénk 2022-ben is tartani ilyen képzéseket.

Ha neked is szükséged van az azonnali visszacsatolásra, akkor csekkold a tréning részleteit.

Egyéb történések a WPKurzusnál

Nagy bánatomra az új kurzusaink mellett minden évben kell dedikálni időt a jelenlegi videók megújítására. Nem is keveset: kb. 2 hónapnyi munkám minden évben a meglévő leckék felfrissítéséről szól.

Ebbe már belenyugodtam, hogy ez a biznisz ilyen…

Hogyha magas minőséget akarunk nyújtani, akkor erre egyszerűen muszáj figyelnünk.

Jelenleg kb. 50 óra felvett anyagunk van, aminek a nagy része előre meg van írva, szóval sokkal hatékonyabban tudom átadni így a tudást. A tapasztalat az, hogy ha valami nincs megírva előre, akkor kb. 2× annyi idő elmondani, szóval élő oktatásban ez kb. 100 óra tananyagot jelentene.

13 kurzusban oszlanak el ezek a képzések, de a céltól függően érdemesebb ezeket moduloknak tekinteni.

Alapvetően 3 főbb csoportnak segítünk:

  1. Akik saját maguknak építenének weboldalt
  2. Akik online kurzusos vállalkozást építenének
  3. Akik pénzt szeretnének keresni azzal, hogy másoknak építenek honlapokat

Pont most dolgozok egyébként azon, hogy kicsit egyértelműbb legyen, hogy milyen sorrendben érdemes haladni ezekkel a tanfolyamokkal, mert ezt nem magyarázzuk most elég jól el.

Az egy nagy lépés volt idén, hogy kialakult ez a 3 főbb termékünk. Sokkal jobban lehet így tervezni a 2022-es évet is majd.

Ehhez tartozik az is, hogy egyre több feladatot szervezek ki. Ez természetesen eddig is cél volt, de idén a marketingünk egy jelentős részét is sikerült átadnom.

A belső csapaton kívül a Boom Marketingből Gergő és Flóra vették át a következő feladatokat (részben vagy teljesen):

  • Leadek írása a posztokhoz
  • Posztolás a közösségi média felületeken
  • Hírlevelek összerakása
  • Hirdetésmenedzsment
  • Stratégiai ötletelés

Kialakult egy tök jó módszer is arra, hogy csoportosítsam a tartalmaink megírását. Ez még idén akadozott néha, belezavartak a nem időben megtervezett kampányok, hogy nem készült rólam kép, hogy más feladatom volt és nem tudtam tartalomgyártásra koncentrálni.

Szóval azért voltak bajok, de egyre jobb a helyzet. Ez egy óriási segítség számomra, és az egész vállalkozás számára is.

Így, hogy már most megvan a 2022-es kampányterv, megvan, hogy mikor lesz több hírlevél, mikor milyen témába kellene belemenni, sokkal profibban tud működni a gépezet ezen része is.

Vajon mennyi esély van arra, hogy valami kiszámíthatatlan dolog borítja az egészet 2 hónap után?

Nem tudom, de pozitívan állok az egészhez.

Mi történt még?

Csapat ügyileg lett egy pici változás:

  • Én továbbra is full time-ban dolgozok a kurzusos oldalon
  • Bencének elég sok elfoglaltsága van, de szuperül helyt áll a kurzusos részlegen, az ügynökség oldalán, az edzőteremben és a szüleink vállalkozásában is sokat segít
  • Dani főleg az ügynökségi oldalon tölti az idejét, de be szokott segíteni néhány kurzusos témában is
  • Noémi és Antónia továbbra is sokat segít, hogy elkészüljenek és rendben legyenek a tananyagok és rengeteg féle feladatuk van emellett
  • Ádám egy új munkatárs és egyelőre webdesignerként segít az ügynökségi oldalon, de remélhetőleg jövőre már besegít a kurzusok fejlesztésében is
  • Viki pedig az új pénzügyi asszisztensünk, akinek oroszlánrésze van abban, hogy kezdenek kitisztulni a pénzügyeink

Ilyen volt az idei éve a vállalkozás kurzusos részének. Picit haladhatnánk gyorsabban, de nem panaszkodok, mert ez főleg rajtam múlt.

Eddig hiába terveztem minden évben, évközben folyamatosan voltak hektikus történések. Idén, így 5-6 év munka után értünk el oda, hogy van egy kiszámíthatóan működő koncepciónk, fantasztikus termékeink, pénzügyi tervünk és rengeteg pozitítv visszajelzésünk.

Na de nem csak a WPKurzusból állt az év…

Végre, hétfő! podcast

Tavasszal jutottunk el oda, hogy a rég dédelgetett podcast ötletből valóság is legyen.

A probléma az volt, hogy közben ment a Szabadúszó webdesigner képzés kampánya rengeteg tartalom elkészítésével, az új kurzusok elkészítése, a marketingünk megreformálása, és a marketinges dolgok kiszervezése…

Nem unatkoztunk.

De mégis tudtam, hogy muszáj belevágni, mert a saját podcast megtestesíti a következő dolgokat:

  • Rendszeres videós tartalom
  • Rendszeres közösségi média tartalom
  • Rendszeres hírlevél anyag
  • Izgalmasakat beszélgethetek érdekes emberekkel
  • Tágíthatom a komfort zónámat
  • Jobban megtanulhatok kommunikálni
  • Ingyen adhatok értéket

A Brocaterz és Sándorfy Adrián segítségével márciusban sikeresen el is indultunk. Minden tök happy volt és hiába élvezem nagyon, munka volt vele.

A lehető legjobban megpróbáltuk automatizálni és rendszerezni a folyamatokat, de még nem sikerült tökéletesen beleilleszteni a cég működésébe a felvételeket.

11 rész készült el 2021-ben és mint láttad, ez az évösszegző podcast formában is elkészült, remélhetőleg jövőre sikerül elkészíteni 20 epizódot.

Eddig főleg ismerősökkel beszélgettem, de ezt lehet, hogy kicsit meg fogjuk fűszerezni a jövőben.

Imádom ezt a projektet, még bőven tanulom a riporteri szakmát, ami egyelőre nem az erősségem, de bízom benne, hogy ha meghallgattál egy epizódot is, akkor abból ki tudtál venni értékes gondolatokat.

WPViking Agency

Mint ahogy a számoknál már említettem, szorosabban összefonódtunk Bence és Dani ügynökségével.

Eddig is sok része ment együtt a biznisznek, de mostmár papíron és gondolkodásban is teljesen együtt vagyunk.

A költségeink egy része teljesen közös, és a szinergiánk nagyon erős…

A WPKurzus / WPViking márka hoz ügyfeleket és magasabb bizalmat ad az ügynökségnek.
A projektek lefuttatása pedig magas szinten tartja a WordPress-es tudást és lehetővé teszi, hogy az ügynökségi oldalát is tanítsuk a leendő weboldal készítő tanoncainknak.

Ebből következik az, hogy egyre jobb projekteken dolgoznak, mivel ilyen makulátlan a renoméjuk, biztosabb is, hogy jó munkát végeznek így magasabb áron is vállalják a weboldalakat.

Már alapból elég jó volt a projektmenedzsmentük, de a Szabadúszó képzéssel én is jobban belenéztem a folyamatokba és sikerült még tisztábbá, még jobb rendszerbe tenni a projekteket.

Ez az ügyfeleknek is király, mert gyorsabban, hatékonyabban jobb minőséget kapnak, Bencééknek meg jóval kevesebb olyan dolguk lett, amiket konkrétan nekik kell csinálniuk.

Ádám az új designer pedig szintén gyönyörű munkát végez, tehát nincs sok ok a panaszra.

Számokban a 2021 úgy néz ki, hogy:

  • nettó 24,8 millió Ft bevétel
  • kb. 7,2 millió Ft rájuk eső kiadás
  • 36 ügyfél

Az érdekesség, hogy ez egy elég biztos pont a vállalkozás életében. Külön marketingre nem fordítunk időt, folyamatosan jönnek a megkeresések, a rendszerek tovább nem igazán fejleszthetőek, teljesen korrekt megélhetést biztosít…de hova tovább?

Nehezen ülünk meg a seggünkön, és egy ilyen szolgáltatásnál nincs sok irány, ahova lehet fejlődni:

  • Komplexebb projektek elvállalása
  • Több projekt szerzése
  • Design és a weboldalak építésének kiszervezése
  • Értékesítés kiszervezése
  • Projektmenedzsment kiszervezése

Ezekkel ment 2021-ben a játék, hogy mi lenne a jó irány.

Ami kiderült, hogy az értékesítésben és projektmenedzsmentben a legjobbak a fiúk, így ez megmarad az ő feladatuk nagy részben.

Vállaltak komplexebb munkákat az elmúlt években, de ezek általában túl bonyolultak és nem éri meg nekik még akkor sem, ha több millió Ft-ért sikerül is megszerezni őket.

Így a legjobb fejlődési lehetőség, hogy a design egy részét kiszervezik, így akár több projektet is tudnak egyszerre vinni.

Ezt a vonalat viszont csak úgy lehet növelni, ha több ügyfelet hoznak be, és nő a kapacitásuk.

Idén kiderül, hogy mennyire sokat szeretnének vállalni, mert mint említettem ez egy király megélhetést biztosít, viszont nem skálázható egyszerűen.

Jelenleg inkább úgy vagyunk ezzel a részleggel, hogy meg van a helye a bizniszben, de inkább tökélyre fejlesztjük a rendszert, hogy másra is tudjunk koncentrálni, ami ennyi év után izgalmasabb és nagyobb esély van arra, hogy jachtot vegyünk belőle.

Ha neked vagy egy ismerősödnek weboldalra van szükséged és a legjobbakra akarod bízni, akkor a mi csapatunkban ténylegesen meg lehet bízni. Keresd Bencét vagy Danit a megfelelő csatornákon!

A WPViking alakulása 2021-ben

Hát…

Idén a magyar piac volt fókuszban, és egyáltalán nem volt idő rendesen foglalkozni az az angol nyelvű WordPress világ meghódításával.

A gondolkodásom viszont megváltozott arról, hogy miként kellene nekimenni, ha nekimegyünk. Ez viszont csak 2022 Q3 vagy Q4-ben lehet esedékes, ha minden tervünk megfelelően halad az év első részében.

Ennyire azért nem merek előre tervezni…

Lehet egyszerűbb lenne elengedni, de még mindig csiklandozza az oldalamat, hogy ez lenne az igazán nagy dobásom.

Meglátjuk, hogy mit hoz 2022…

Pénzügyek 2021-ben

Már az is sokat elmond a változásról, hogy lett egy ilyen rész az összefoglalóban, hogy pénzügyek…

Idén kezdtünk el tudatosabban gondolkodni pénzügyek terén a vállalkozás és a személyes téren is.

Hogy miért nem foglakoztunk ezzel eddig?

Törtem a fejem ezen a kérdésen, és leginkább oda vezetném vissza, hogy a mi családunk nagyon biznisz fókuszú.

A szüleim és a mi életünkben is az volt a jellemző, hogy nem szórjuk el a pénzt, nem is vagyunk túl spórolósak, hanem amire tényleg szükség van, azt megvesszük, ezen felül pedig mindig a bizniszekbe forgattunk mindent.

És ezzel azért tudtunk teljesen jól ellenni, mert a vállalkozásokba fektetett pénznek magasan a legnagyobb a hozama.

Eddig is tudtam, hogy jó lenne diverzifikálni a bevételeinket, de csak most valósult ez meg a valóságban is.

Vállalkozói pénzügyek

Érthető módon a legtöbb embernél kockázatos, hogy csak bizniszbe fektessen, de én vállalkozói környezetben nőttem fel, így ez teljesen természetes számomra.

Ráadásul a bizniszekbe fektetett összes invesztálásom szuper konzervatív, mindig utána járok az alternatíváknak, és nagyon ritkán hozok olyan döntést, ami nagyon balul sülhet el.

  • Kurzusos vállalkozásom van, ami bizonyos szempontból olyan, mint egy szolgáltatás nyújtása, szóval nem kell nagy összegeket belefektetni.
  • Mindent megtanultam, így nem kellett szakértőknek fizetnem, csak akkor, amikor már én is elértem a határaimhoz.
  • Otthonról dolgozom, csak egy laptopra vagy PC-re volt szükségem.
  • A videós eszközök megvásárlása előtt hetekig bújom a különböző YouTube videókat, és ha valami rossz vásárlás is lett volna, ezek az eszközök elég jól tartják az árukat.

Tehát egyáltalán nem kellett pénzügyileg kockáztatnom, ezért is szeretem ajánlani a kurzusos és szolgáltatás alapú vállalkozásokat kezdők számára.

Idén viszont már eljutottunk egy olyan szintre, amikor ha szeretnénk, nyugodtabban fektethetünk be a vállalkozás szempontjából is nagyobb összegeket.

Volt viszont egy nagyobb problémánk: fogalmunk se volt, hogy mennyi pénzünk is van.

Az évben kb. 5× ültünk le, hogy kibogozzuk a szálakat, de ez több tényező miatt is elég komplikált a mi esetünkben.

1) A kurzusok bevételeit nehéz megbecsülni

Nincsenek rendszeres, kiszámítható bevételeink, hanem 2 nagy kampány határozta meg az évet.

Óriási kérdés volt, hogy a Szabadúszó évadjai mennyi tanulóval indulnak majd el. Simán lehetett volna 4-5 milliós bevétel is, de az álmaimban szerepelt a 30-40 milliós bevétel is.

Így, hogy kiderült, hogy kb. nettó 12 millió Ft volt a termékbevezetés is és a 2. évad is, így már sokkal jobban tudunk számolni.

Persze jövőre lehet, hogy rosszabb lesz a helyzet, de egyszerűen annyira kimagasló ez a képzés az országban, hogy ha jobban be tudjuk mutatni ezt az értéket, akkor magabiztosan számolhatunk hasonló sikerekkel 2022-ben.

Ez volt az egyik része a bonyodalmaknak.

2) Nem tudtuk, hogy milyen költségeink vannak

Volt egy táblázatom „Monthly Burn Rate” néven, amiben voltak becslések, de egy csomó minden nem szerepelt benne és azt se tudtuk, hogy mi mihez tartozik.

Ahhoz, hogy kitisztuljanak a konkrét bevételek és költségek, mindenképp kellett segítséget szereznünk:

  • Felvettük Vikit pénzügyi asszisztensként
  • Lecseréltük a könyvelő csapatunkat a Meyer & Levinson-ra
  • Elkezdtük használni a Quick és a Riport nevű pénzügyi nyilvántartó alkalmazásokat

Ezeket főleg Bence és Dani intézik, pár 100 órájuk tuti belement az évben. Én sajnos rettentő rossz vagyok benne, de napról-napra fejlődök.

Így már látjuk, hogy a valóságban mennyi pénzt keresünk, tudunk becsülni 2022-re, és sokkal tudatosabb döntéseket tudunk meghozni.

3) Nem tudtuk mennyi pénzből is élünk a mindennapjainkban, és hogy mik is a személyes pénzügyi céljaink

Ez kulcsfontosságú kérdés abból a szempontból, hogy meddig nyújtózkodhatunk, milyen életstílusunk lehet, ha el akarunk érni valami nagyobb célt.

A személyes költéseim eléggé hektikusak, alapvetően spórolósabb vagyok, és feleslegesen nem költök pénzt, de most már illett ezeket a számokat konkrétabban is megnézni.

Így tudjuk majd eldönteni, hogy mennyi pénzt vegyünk ki a cégből, és mennyi maradhat benne.

4) Nem tudjuk mibe fektessünk, hogy gyorsabban fejlődjön a vállalkozás

Alapvetően egy elég egészséges kis cégünk van, és mivel a legtöbb része jól működik, így nem találjuk meg az egyértelmű fejlődési lehetőségeket.

  • Egyértelműen üres pozíciónk nincs a cégben, mert a legtöbb dolgot automatizáljuk vagy megvan a felelőse
  • Plusz hirdetések nem hoznak több vásárlót, mivel itt az igényt kell felkelteni a tanulásra
  • A tartalomgyártásnak a kiszervezhető részét már kiszerveztem
  • Tananyagokat főleg én gyártok, és ezt nem is szeretném kiadni a kezemből
  • A weboldalak készítésének kiszervezhető részeit Bencéék átadták
  • Plusz eszközökre nincs szükségünk

Szóval ez egy furcsa helyzet, hogy nem tudunk mire pénzt költeni. Nem látjuk kristály tisztán, hogy a vállalkozásba fektetett pénzünk milyen folyamatot tudna a leginkább megkönnyíteni vagy meggyorsítani. Fejlődni fogunk, de a pénzzel megfelelően támogatható gyorsabb utat nem látjuk egyelőre.

Most számoltuk ki azt is, hogy mennyi pénzre is van szükségünk a bankszámlánkon. Mik a pénzmozgásaink? Mennyi legyen a tartalék?

Alap kérdések, de eddig nem gondolkodtunk ezen.

Tehát mi legyen a pénzzel?

Céges szinten nagyobb összegű befektetésünk nincs, elszórni nem akarjuk feleslegesen, a bankszámlán se szeretnénk hagyni elinflálódni…

Jelenleg hárman vagyunk tulajdonosok a cégben, más az élethelyzetünk, ezért szerintünk az a legjobb megoldás, ha mindenki a saját, személyes pénzén vállalja a felelősséget a döntéseiért.

Így idén többet tervezünk kivenni, mint ami a megélhetésünkre elég, amivel pedig elindultak a személyes befektetéseink.

Személyes pénzügyek

Mint mondtam, jobban ki kellett derítenünk, hogy mennyi pénzt keresünk, és hogy milyen életszínvonalon szeretnénk élni.

Tök kényelmes életem van, most többet keresek, mint amit el akarok költeni, és nehéz kitalálni, hogy mennyire gondoljunk a jövőre.

  • Mennyit és mit akarok dolgozni?
  • Baj származik abból, ha egy fokkal magasabb színvonalon élek?
  • Megengedhetem, hogy utazgassak hónapokon keresztül?
  • Ha például gyerekem lesz, akkor a számára szükséges színvonalat is meg tudom teremteni?
  • Van értelme gondolkodni a nyugdíjról?
  • Ha többet keresnék, akkor mit csinálnék a plusz pénzzel?

Nincs meg mindenre a válaszom, de az egyértelmű volt, hogy foglalkoznom kell a befektetésekkel.

Nálunk a családban eléggé egyszerűen beszélünk a pénzről, a szüleink sokkal szorgalmasabb és ügyesebb vállalkozók, mint mi, de a vállalkozásokon túl nem igazán gondolkodtunk másféle pénzügyi befektetésekben.

Idén jött el az idő, hogy többet tanuljunk a témában, és ténylegesen megtegyük az első lépéseket is.

Az idei összefoglalómban sajnos még nem tudok sok érdekességről írni ebben a témában, mert tényleg nagyon gyerekcipőben járok még.

Folyamatosan tanulok a témában, elvégeztem pár kurzust, podcastokat hallgatok, YouTube csatornákat nézek. Rengeteg tartalmat fogyasztottam, de ez a pár csatorna volt, amiket jobban szerettem:

Kriptóval és értékpapírokkal kezdtem, ismerkedek velük, próbálgatok, de mint mindennek – van egy tanulási íve a témának.

Jövőre remélem, hogy már több konkrétumról is beszámolhatok.

Személyes történések 2021-ben

Az életem elég nagy részét teszi ki a vállalkozásokkal töltött idő, ezzel nincs is problémám.

Inkább azzal van baj, hogy a jelenlegi formában nem elégít már úgy ki, mint eddig.

Újdonságokra, változatosságra vágyom, de közben pedig a rendszeresség és rendszer szemlélet viszi a vállalkozást előre.

Magánéleti szempontból sok változás volt, amit jelenleg is tanulok és tapasztalok.

Volt pár említésre méltó történés.

Utazások, élmények

A covid első évéhez hasonlóan idén se jutottam el sok helyre.

Főleg 1-2 napos kirándulásaim voltak az országon belül.

Szerencsére a foci hozzánk jött pár hétre, és 5 meccsre is kijutottam az EB-n. Mondhatunk bármit arról, hogy mennyire túl vannak fizetve a focisták, én is szeretném, ha igazságosabbak lennének a dolgok de mégis csak egy Fiola gól a franciáknak tud ilyen eufóriát létrehozni.

Sokat gondolkodtam már ezen, hogy miként lehetne ez jobb, de ha ilyen helyzet van, akkor inkább csak megélem, amit ez ad számomra.

A Művészetek völgyében is voltam pár napot, ami a hippi és low budget korszakomat hozta újra a felszínre. Ma már nem ez a kedvenc időtöltésem, de érdekes volt így is élni egy kicsit.

A legfigyelemreméltóbb és egyetlen külföldi utazásom Spanyolországban volt Alicante környékén barátokkal együtt.

Jó érzés volt kicsit feleveníteni, hogy milyen egy másik kultúrába belecsöppenni, még ha csak ilyen rövid időre is.

30 éves lettem idén, ami lelki szempontból engem nem igazán érint jól, de próbálom feldolgozni, és jobban értékelni a helyzetem. Az biztos, hogy kicsúsztam a Forbes 30 alatt 30-ból.

Az életem egyik legnagyobb élménye viszont az volt, hogy a barátnőm vezetésével szerveztek nekem egy meglepetés szülinapot. Mai napig nem tudom, hogy miként tudták ilyen jól kivitelezni, de imádtam minden percét. Köszi mindenkinek, aki részt vette benne.

30. születésnapom

Év végén pedig Nagymarosra vonultunk el barátokkal, kicsit átértékelni az évet és jobban elmélyülni a gondolatokban.

Nagymarosi elvonulás

Történtek az ért események, de kicsit többre vágyok, ha már olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy van lehetőségem több élményben részt venni.

Sport és fizikai egészség

Felemás évem volt ebből a szempontból.

Fizikai szempontból a sportolásom sokkal egyhangúbb lett. Idén főleg csak fociztam, továbbra is az amatőr „33” FC csapatában. Még mindig imádok focizni, és még mindig nincs semmi más, ami ekkora örömet adna.

A csoportos órás edzések viszont szinte teljesen elmaradtak. Ez kihatással van az erőnlétemre is, a sérült térdem egészségére is, szóval 2022-ben erre sokkal nagyobb figyelmet fogok szentelni.

Sajnos a költözésem óta a masszázsok is elmaradtak, pedig az volt az egyik kedvenc kényeztetésem.

Valószínűleg az okok között lehet, hogy eddig mindkét szolgáltatás 4 perc sétára volt, most pedig 10-15 percre vannak. Túl kényelmes vagyok, az biztos…

Az étkezésem viszont – hála az előző évértékelőmnek – fényévekkel minőségibb lett.

Mert hogy Borsos Bence olvasta az írásom és megemlítette, hogy Gáspár Gábor barátja épp egy prémium kaja kiszállítós bizniszt épít.

Magasan a kedvenc szolgáltatásom a Food Revolution. A cikk elkészítésekor még épülőben van a honlap, de ha érdekel, akkor nyugodtan írj a gabor@foodrevolution.hu címre.

A Food Revolution minőség

Miért imádom?

  • Michelin-csillagos étteremben dolgózó séf a konyhafőnök
  • Nem használnak hitvány alapanyagokat, és nagyon magas minőségűek a hozzávalók
  • Minden napra ki lehet választani, hogy mit kérek
  • Minden napra van vörös húsos, szárnyasos, halas és vegán opció is
  • Személyesen a kalória igényemre készülnek az adagok
  • Ha valamit mégse szeretnék, akkor lehet egyedi kérésem
  • Változatos
  • Megismerek teljesen új ételeket
  • Vannak szuper finom levesek és desszertek is
  • Hetente 1× kell foglalkoznom 5 percet a megrendeléssel
  • Környezetbarát a csomagolás
  • Minden nap megjön ebédre az étel az ajtóm elé

Nem tudok mit csinálni, nekem lett kitalálva az egész.

Természetesen nem ez a legolcsóbb módja az étkezés megoldásának.

Van egy alap ételenkénti szolgáltatás díj (jelenleg kb. 1.600 Ft) és erre jön az alapanyag díja, szóval nem mindegy, hogy supreme csirkemellet eszek rukkolás burgonyapürével vagy bélszínt vargányás tagliatelle-vel, ami egyébként idén a kedvenc kajám volt.

Nekem főételenként kb. 3.000 Ft-ra jött ki, ami nem olcsó, de annyi időt és agyi kapacitást felszabadít, miközben eszméleten jókat eszek, hogy számomra megéri.

Az étkezésem kb. 200.000 Ft volt havonta ha még beletesszük az éttermeket, nasikat, saját főzéseket is, szóval ez egy elég nagy része a büdzsémnek, de valószínűleg bőven pozitívan jövök ki belőle. Ha máshogy oldanám meg, se lenne 100.000 Ft alatt, az tuti.

És ezért is beszéltem az életstíluson való döntésekről, mert persze én is elgondolkodtam rajta, hogy ez nem felelőtlen költés-e. De legitimáltam a pozitívumokkal, szóval ki is írtam magamból a témát.

Azért hozzátartozik az igaszsághoz, hogy okés, egy héten 10 főételem csúcsszuper, de voltak nagyon nasis, csokis időszakaim, gyorskaját is ettem jópárszor, tehát ezen mindenképp fogok javítani.

A helyzet viszont elég pozitív.

Mentális egészség

Megérdemel egy külön pontot ez a téma is.

A munkához való viszonyom rosszabb lett, mint az elmúlt években.

Az otthonról való munkát így 6 év után eléggé meguntam, így a tervezés részben erről még fogok is beszélni.

Mivel tök jó dolgokat elértünk már vállalkozás szinten, így egyszerűen nincs meg az a drive, ami eddig volt. Szerettem az új termékeket létrehozni, tetszik, hogy fejlődünk, jobb céggé válunk, de mostmár ez nem „elég”.

Lehetnék hálásabb, próbálkozom is ezt tudatosítani, de már nem szeretném, hogy csak a bizniszen járjon az agyam, mert nem tesz jót a kapcsolataimnak, és nekem se.

Eléggé újjáépítés fázisban vagyok, ami egy nehéz feladat, de kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőlem.

A könyvekről nem is csinálok egy új fejezetet. Rákaptam a skandináv krimikre, azon belül is Jo Nesbo-ra. Rengeteget tanulok más forrásokból, így könyvek terén csak ehhez van kedvem.

2021 pontszámai

Furcsa dolog bepontozni az évedet, mert rengeteg tényezőt kell figyelembe venni, de jó móka elgondolkodni rajta.

Munka (9/10)

A célok szinte teljesen megvalósultak, kiváló helyzetben van a vállalkozás, egyre jobban tisztulnak a folyamataink, és sikerül lekaparni azokat a feladatokat, amelyeket már nem szeretünk vagy nem éri meg csinálni.

Magánélet (3/10)

Alapvetően egy kényelmes életem van, de idén sok mélységet megéltem. Ez egy vízválasztó év volt, és most kezdődhet az újjáépítés időszaka.

2022 megtervezése

Imádok tervezgetni, és most úgy érzem, hogy elég jól látom, hogy milyen lesz a 2022-es év.

Vicces lesz jövőre visszanézni, hogy mennyire borultak a terveim.

Na de vágjunk is bele…

WPKurzus – 2022

Általában kb. 3-6 hónapot láttam előre az előző tervezéseimnél, de most tisztábbnak tűnik a helyzet.

Bizonyos szempontból nyugodtabb évet tervezek, de ez nem jelenti azt, hogy lazsálni fogunk. Most tudom leginkább, hogy miket szeretnénk elérni a következő évben.

  • Megvan, hogy mikor lesznek a kampányaink
  • Rendszerbe van foglalva a folyamatos marketingünk
  • Tudom hogyan alakítsam át az e-mail marketing rendszerünket
  • Technikailag tudjuk, hogy mit kell fejlesztenünk
  • Viszonylag biztonságosan le tudunk folytatni 2 évad Szabadúszó webdesigner képzést
  • Tudom, hogyan tudjuk még fejleszteni a tananyagainkat

2 jelentősebb változást tervezünk…

Új termék

Minden évben előrukkoltunk valami újdonsággal, ami teljesen megváltoztatja a vállalkozást, és ez idén se lesz nagyon másképp. A különbség, hogy most sokkal jobban beleillik a jelenlegi működésünkbe.

A koncepció már megvan, de a megvalósítás még várat magára. Erről sajnos még nem tudok beszélni. Kedvcsinálónak annyi, hogy már régóta tudom, hogy mire vágynak az emberek a piacon, és most sikerült kitalálni azt, hogy ezt hogyan lehetne üzletileg is megoldani.

Iroda

Ezen felül pedig a munkamódszerünkön szeretnénk változtatni, pontosabban azon, hogy honnan dolgozzunk. Irodába tervezünk költözni.

30 éves vagyok, és sose voltam alkalmazott, nem mondta meg soha senki, hogy mikor menjek be a munkahelyre, és irodába se dolgoztam még soha.

Ez azért elég jelentős változás, de az elmúlt 1-2 hónapban azon vagyunk, hogy úgy alakítsuk az életünket, hogy ezt meg tudjuk csinálni.

A következő évet erre szánjuk, hogy megpróbáljuk, aztán ha mégsem jön be, akkor bármikor tudunk rajta változtatni.

A cég elbírja a költségeket, jobban fogjuk érezni magunkat a napjainkban, hatékonyabban is fogunk tudni együtt dolgozni és a hibrid munkarend miatt mindenkinek meglesz az otthoni szabadabb munkavégzése is.

Kicsit bonyolult a helyzet a csapattársak miatt, de megpróbálunk valamilyen kompromisszumot kötni.

Az fix, hogy a XI. kerületben leszünk, mert sokat utazni utálok.

Nagy kérdés, hogy vajon lakásirodába menjünk-e, vagy normál irodába. Semmi tapasztalatunk nincs, szóval ha jártas vagy a témában, akkor nyugodtan írj, kíváncsi vagyok minden infóra.

Amire mindenképp szükségünk van, az egy legalább 12 négyzetméteres videós / podcast studió berendezése. Emelett egy nagyobb közös irodahelység, és még egy plusz kisebb szoba.

Imádom a külföldi YouTuberek stúdió túráit, de Magyarországon a legközelebb Dallos Zoliék irodája áll az én elképzeléseimhez.

Ha tudsz nekem segíteni a témával kapcsolatban akkor keress meg nyugodtan.

Bevételi tervek

Jövőre áttérünk az aratási szakaszba, szóval kicsit nagyobb bevételt remélek.

A Szabadúszó képzésünk konkurenseiről nem akarok rosszakat mondani, de az tény, hogy sok ott végzett tanuló jött hozzánk, hogy megszerezzék azt a tudást, amivel ténylegesen érvényesülhetnek.

Ebből, és a pozitív visszajelzésekből következtetek arra, hogy jó tanuló aránnyal fognak indulni a következő csoportjaink is.

Emellett a „Hódító” csomagunknál is több tanulót remélek, valamint felfrissítem a Course Creator tréningünket, amiben kurzus készítőket képzünk.

Az új terméket pedig még bele se számoltam…

Bencéék az ügynökségi oldalon hasonló számokban gondolkodnak, szóval a tervünk a 2022-es évre nettó 80 millió Ft bevétel. Profitban ez kb. 45 millió Ft. Lehet, hogy kicsit merész, de most elég pozitív szakaszban írom ezt a bejegyzést.

Végre, hétfő! – 2022

A terv 20 podcast epizód elkészítése az évben.

Van egy listám azokról, akikkel csodás lenne beszélgetni a podcast keretein belül, szóval ez szuper inspiráló.

Amennyiben tényleg irodában fogunk dolgozni, úgy király lesz, ha saját podcast stúdiónk is lesz, de addig tökéletes a Brocasterz helyszíne a felvételekre.

Egyáltalán nem bánom, hogy elindítottam ezt a projektet. Igazából nem is becsültem alul a vele járó munkát, de azt egyszerűen bele kell tenni.

Neked melyik volt a kedvenc epizódod?

WPViking – 2022

Meg kellett értenem, hogy a fő vállalkozásom a WPKurzus és ezt kell megszilárdítanunk ahhoz, hogy más irányba is kacsintgathassunk.

Ezt a megszilárdítást már 2021-ben szerettem volna megtenni, de ez még mindig tart. Sőt, úgy érzem, hogy még 6 hónapon keresztül nem lesz annyi szabad kapacitásunk, hogy már az angol nyelvű piacban gondolkozzunk.

Ha nem jön közbe semmi, akkor az év második felében valószínűleg lesz időnk és pénzünk belevágni, de pontosabb tervem sajnos nincs.

RB Fitness – 2022

A vállalkozói létet Hajdúszoboszlón kezdtük még 2013-ban egy családilag üzemeltetett fitness teremmel.

A covid természetesen nem volt ránk jó hatással, de idén sikerült visszahozni az emberek nagy részét.

Sokat gondolkodunk azon, hogy mi legyen a teremmel, mennyire szeretnénk még tovább csinálni, megéri-e így, hogy máshol sokkal jobban teljesítünk.

Mivel ezeken még mindig törjük a fejünket, így konkrétat nem tudok mondani, de az tuti, hogy máshogy fogjuk üzemeltetni, mint az elmúlt 8 évben.

Tanácsadás / Mentorálás – 2022

A munkára fordított időmet teljesen a WPKurzusra fókuszáltam az elmúlt időszakban, és azt érzem, hogy hiába töltök vele több időt, ez már a minőség rovására megy.

Egy bizonyos szint felett már nem tudok hatékonyan értéket teremteni.

Hobbikra és személyes kapcsolatokra is van elég időm, így azt találtam ki, hogy jó lenne szorosabban is segíteni más vállalkozóknak.

  • Vannak olyan kvalitásaim, ami a megfelelő helyeken aranyat érnek.
  • Nekem is jól esne nem csak a saját projektjeimmel foglalkozni, hanem másokén is dolgozni.
  • Szociálisan is jobban kinyílnék.
  • Plusz pénzt is keresnék vele.

2022-ben tehát tervben van, hogy a munkára fordított időm 10-20%-ban tanácsadást / mentorálást / coachingot vagy nem is igazán tudom, hogy milyen címkével leírt szolgáltatást folytassak.

Ennek a szolgáltatásnak a kezdetleges weboldala már el is készült: attilanagy.com

Egyébként évek óta próbálom megszerezni a nevem domain nevét valamilyen formában, végre szabaddá vált.

Ez nem egy pitch a számodra, de hamarosan, ha sikerült egyenesbe állítani a többi elmaradt feladatomat, akkor hallhatsz rólam ilyen formában is.

Személyes pénzügyek – 2022

Mivel sikerült nagyjából kiszámolni, hogy milyen „fizetésre” van szükségünk az élethez, így szépen tudunk számolni egy olyan plusz összeggel is, amit befektetésekbe tehetünk.

Ez még mindig gyerekcipőben fog járni 2022-ben is, de már sokkal tudatosabban fogunk foglalkozni a témával.

A fókusz még mindig a vállalkozás lesz, és egyértelmű, hogy ha azon belül találunk valami jó lehetőséget, akkor sokkal nagyobb hozamot érhetünk el, de a fel nem használt profitból folytatom a személyes befektetéseimet.

Kriptó és ETF-ek lesznek elvileg a célkeresztben, de ki tudja milyen újdonságra jövök rá a „tanulmányaim” során.

Utazás – 2022

Napról-napra változik bennem, hogy mennyit szeretnék utazni a jövőben.

Visszatekintve életem legjobb időszaka volt, amikor 1 éven belül voltam Chilében, Peruban, Kolumbiában, Dél-Afrikában, Olaszországban, és Balin is, de azért ez hosszú távon nem tartható.

Idén ha megfelelő társakat találok hozzá, és a bizniszek is jó állapotban lesznek, akkor azért több országot is szeretnék meglátogatni, mint Thaiföld, Izland, Portugália és Hollandia.

Amerika is tervben van, de 2022-ben szerintem még nem jött el az ideje.

Szükségem van az új élményekre, mert azokat az energiákat nagyszerűen be tudom építeni az üzleti és a magánéletembe is.

Egészség és sport – 2022

Sportolás szempontjából egy komplettebb hetirendre vágyok.

A foci ugyanúgy megmaradna, de akarok mellé funkcionális edzést és valamilyen ütős sportot is beiktatni. Tollaslabdáztam 10 évig versenyszerűen, így ha Hajdúszoboszlón járok, akkor többet tervezek játszani. Ezen kívül pedig a squash és a padel is beléphet a mixbe.

Ezeken kívül a masszázst is igyekszem ismét betenni a képletbe.

Az étkezésem fő részét a Food Revolution adja, de egyre jobban szeretek főzni is, valamint éttermekbe járni. A probléma csak a nassolásokkal van, amiről jövőre szinte teljesen le akarok mondani.

Minden lehetőségem megvan rá, hogy olyan fizikai állapotba kerüljek, ami kiemelkedő, remélem, hogy a gyengeségem és sérülés nem fogja ezt megakadályozni.

A mentális és lelki fejlődésemet sokkal nehezebben érzem tervezhetőnek, mert megfoghatatlan az egész.

Sokkal többet tervezek barátokkal, családdal és emberek közelében lenni. Nagyobb hangsúlyt fektetek arra, hogy kevesebbet legyek digitális eszközök között és pszichológushoz is ugyanúgy fogok járni.

Az egyensúly keresése eléggé elcsépelt, és én valószínűleg elég jó pozícióban vagyok. Ezt tervezem folytatni a továbbiakban is.

Összegfoglalás 2021-2022

Köszi, ha eddig kitartottál, megírni még több idő volt 🙂

Eléggé felemás évem volt, munka szempontjából nagyon közel vagyunk egy olyan vállalkozáshoz, ami egészségesen és megfelelően profitábilisan fog működni.

Magánéleti szinten nem teljesen voltam rendben, de igyekszem minél többet tanulni belőle, és egy jobb évet zárni 2022-ben.

Bízom benne, hogy te is tudsz hasznosítani valamit az én élményeimből. Ha kérdésed van, nyugodtan tedd fel a megfelelő csatornákon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek