Hogyan legyél digitális nomád?

Menekülnél a 9-től 5-ig tartó unalmas, monoton, a lelkedet és a kreativitásodat is megölő munkából? Már egyetemistaként tudod, hogy az irodai élet nem neked való? Próbáld ki a digitális nomád életmódot! Utazhatsz, bejárhatod a világot, ráadásul nem kell más hozzá, mint egy laptop és piacképes tudás. Olyan munkát választhatsz, amit szeretsz, onnan és akkor dolgozhatsz, ahonnan és amikor akarod. A döntés a Te kezedben van. Sokan álmodoznak erről az életformáról – de mi is ez pontosan?

Ki a digitális nomád?

Egy olyan személy, aki a távmunka és a mai technológia lehetőségeit kiaknázva egy laptoppal felszerelkezve a világ bármely pontjáról tud dolgozni.

Tim Ferris 4 órás munkahét című könyve a „bibliája” a digitális nomád életforma kedvelőinek. Főleg az Y-generáció képviselői kezdtek el érdeklődni iránta, akik számára sokkal fontosabbak az élmények és kalandok, mint az anyagi javak.

Az internet használata a munka világában mindent megváltoztatott. A laptopokkal és az okostelefonokkal pedig bárki számára elérhetővé váltak profi mobil munkaeszközök. Ennek köszönhetően olyan munkalehetőségek alakultak ki, amihez már nem kell az irodában kuksolnod.

Digitális nomádként helyfüggetlenül dolgozhatsz és fedezheted fel a világot egyszerre. Nincsenek szigorú szabályok, senki nem írja elő neked, hogy mennyi időt kell munkával töltened egy nap, vagy hogy mennyi ideig maradj egy adott városban. A rugalmasságon van a hangsúly és azon, hogy magadnak alakíthatod ki a számodra legjobb életformát.

Nem kell halálra dolgoznod magad. A lényeg, hogy az életstílusodhoz szükséges pénzt előteremtsd.

Férfi laptoppal

Miben tér el egy backpacker és egy digitális nomád?

Ezek igazából csak elnevezések, de backpackernek vagy hátizsákos utazónak inkább azt hívjuk, aki kis költségvetéssel járja a világot a hátizsákjával, konkrét munka nélkül. Általában utazás előtt gyűjtögetnek egy kis pénzt, vagy útközben csinálnak valami alkalmi melót.

A digitális nomád rendszerint egy magasabb életszínvonalat enged meg magának. Nem csak a legolcsóbb hostelekben alszik és nem csak utazásból áll a napja, hanem rendszeresen dolgozik is, amiből fizeti az új élményeit.

Mindkettő egy modern életstílus, és egyik se jobb vagy rosszabb a másiknál, önismeret kérdése, hogy kinek mi jön be. Az is lehet, hogy életed egyik időszakában nem akarsz dolgozni, hanem csak világot látni és bulizni, de pár hónap múlva már több rendszert szeretnél vinni a napjaidba, és szeretnéd munkával is tölteni az idődet.

A digitális nomádok általában lassan utaznak, ami azt jelenti, hogy több hetet vagy akár több hónapot is eltöltenek egy helyen. Ez azért lehetséges, mert van idejük, nem kell kutyafuttában megnézniük minden nevezetességet, mint a sima turistáknak, hanem jobban el tudnak mélyülni a hely szellemiségében. Ha van rá módjuk, a backpackerek is utazhatnak lassan, de általában a pénzük véges, így minél több helyre szeretnének eljutni, és kevesebb idejük jut egy-egy város vagy ország megismerésére.

Aki digitális nomádnak áll, annak jól bejáratott saját rendszerekre van szüksége, mert enélkül nagyon nehéz produktívnak lenni a nap folyamán. Persze némi spontaneitás belefér, de ha fent akarja tartani az életmódját, a munkáját el kell végeznie neki is. Az időmenedzsment kulcsképesség egy digitális nomád számára, míg egy hátizsákos utazó általában szereti lazábban kezelni az idejét.

coworking place

A döntés a Te kezedben van. Hátizsákos utazóként ha elfogy a pénzed, vállalnod kell valamilyen ideiglenes munkát vagy haza kell térned. Digitális nomádként rajtad múlik, hogy mihez kezdesz, hol telepedsz le, mikor állsz tovább, mikor térsz haza.

Én személy szerint nagyon élvezem a munkám és a hobbim, vagyis a vállalkozásaim építését, így szeretek dolgozni. Egy többnapos túra munka nélkül a 3-4. nap után nekem már nem annyira élvezetes, és az egész napos semmittevést se szívlelem.

Szeretem, hogy van Budapesten egy bázisom, de közben szeretek utazni is, így pár hónapot minden évben digitális nomádként képzelek el, amikor a világ különböző pontjairól dolgozhatok. Mivel megszereztem a szükséges készségeket és vállalkozásokat építettem fel, így a döntés teljesen az én kezemben van.

Az életmódváltáshoz mindig bátorság és kitartás kell, de csak úgy tudsz rájönni, hogy mi való neked igazán, ha kipróbálsz különféle életformákat. Így a tapasztalataid alapján kialakíthatod magadnak azt az életstílust, ami az aktuális helyzetedben hozzád a leginkább illik.

Mi kell ahhoz, hogy digitális nomád légy?

Eddig minden királyul hangzik, de mire is lesz szükséged ahhoz, hogy nekivágj?

Egy laptopra és egy olyan munkára, amit az internet segítségével távmunkában tudsz rajta végezni. 3 főbb irányvonal létezik:

  • dolgozhatsz egy cégnek,
  • lehetsz szabadúszó,
  • építheted a saját vállalkozásodat.

Ha már most rendelkezel a megfelelő skillekkel, tudással, amivel tudsz ilyen munkát vagy projekteket találni, akkor szerencsésebb helyzetben vagy.

Ha nem vértezted még fel magad a megfelelő képességekkel, akkor se ess kétségbe, mert ma már szerencsére nincs olyan nehéz dolgod. Szinte mindent meg lehet tanulni blogokból, YouTube-videókból, online kurzusokból.

WPKurzus kezelőfelület

Az e-learning azért lett ennyire felkapott, mert win-win szituációt jelent az oktató és a tanuló számára is.

Az oktató az értékes tudását nagyon sok emberhez el tudja juttatni, így magas bevételeket tud szerezni. A tanulók pedig olcsón, bárhonnan tanulhatnak tényleg hasznos készségeket.

Egyre telítettebb a piac, így egyre jobb tartalmakat és kurzusokat készítenek, így még gyorsabban sajátíthatod el a számodra szükséges tudást.

Egy másik cikkemben korábban már összeszedtem 27 olyan online vállalkozás ötletet és forrást a megvalósításukhoz, amiket bármikor el lehet kezdeni. Itt most csak gyorsan felsorolom őket, de ha érdekelnek a részletek, kattints a linkre és szemezgess nyugodtan bővebben. Rengeteg inspiráló ötletet és tippet kaphatsz, ami segíthet, hogy megtaláld a Te utadat.

  • Webfejlesztő/WordPress fejlesztő
  • Programozó
  • Adatelemző
  • Grafikus
  • Fotós
  • Instagrammer
  • Animációs videó készítő
  • Videós
  • Hangalámondó
  • YouTuber
  • Webáruház
  • Dropshipping
  • SEO szakember
  • Google Adwords-fiók kezelő
  • Landing page specialista/konverzió optimalizáló
  • Közösségi média menedzser
  • Blogger
  • Affiliate marketer
  • Szövegíró
  • Fordító
  • Virtuális asszisztens
  • Nyelvtanár
  • Online tanfolyam készítő
  • Tanácsadó
  • Life coach
  • Személyi edző
  • Egyedi ékszerkészítő

Ezek egy része végezhető egy konkrét cégnél, szabadúszóként, de felépíthető rájuk akár egy saját vállalkozás is.

Nem kell feltétlenül számítógépes kockának lenned ahhoz, hogy digitális nomád légy, nagyon sok kreatív, humán beállítottságúaknak is testhezálló lehetőség van.

Nem én vagyok a legtapasztaltabb abban, hogyan váltsd valóra ezt az életformát, én abban segítek az embereknek, hogy ha weboldalt szertenének készíteni, akkor azt hogyan tegyék meg a leggyorsabban, a lehető legkevesebb pénzből.

Viszont vannak olyan kurzusok, amelyek konkrétan a digitális nomád életmódot tanítják, ráadásul magyarul.

Ezek jó lökést tudnak adni a kezdéshez és sok olyan kérdésre választ adhatnak, ami most a fejedben keringhet, vagy akár nem is tudsz róla, hogy tudnod kellene. A kurzusok tartalmáért nem vállalok felelősséget, mert én nem végeztem el őket, de amit kívülről láttam belőlük, az bizalmat keltett:

Megjegyzés: Piacképes készségekre és tudásra mindig szükséged lesz, aminek a megszerzéséhez – ha még nem lenne meg – sok plusz erőfeszítést kell tenned. Ennek a megszerzése nem pár hét, hanem inkább hónapok vagy akár évek alatt történik, viszont ha ez megvan, akkor az egész élet kinyílik előtted. Próbálj ki különböző lehetőségeket, irányzatokat, adj magadnak esélyt arra, hogy megtaláld azt, amit szeretsz és amiben jó is vagy.

Elérhető a 4 órás munkahét?

Hogy mennyit kell dolgoznod, az az ambícióidtól, tehetségedtől és az életformádtól függ.

Van, aki annyira megszereti a munkáját, hogy szeretne minél többet kihozni belőle, vállalkozást építeni, csapattagokkal együtt dolgozni, így végeredményben többet szeretne dolgozni.

Van olyan is, aki megelégszik egy jó életminőséggel, és inkább a kalandokat, új helyek megismerését helyezi előtérbe.

Ami közös bennük, hogy mindenki rendszereket próbál kiépíteni, hogy a leghatékonyabban, a lehető legkevesebb idő alatt tudja elvégezni a munkáját. Ez fejleszteni fogja a személyes és szakmai készségeidet is.

A 4 órás munkahét elérhető, de nem mindenkinek ez a cél. Több módszerrel lehet passzív jövedelmet is keresni, így nem kell mindig azon agyalnod, hogy honnan lesz megint új ügyfél.

Ha viszont azzal töltöd a napjaidat, amit szeretsz csinálni, az a munkád, ami a szenvedélyed, akkor valószínűleg többet akarsz majd dolgozni és meg tudod találni az egyensúlyt a munka és a szórakozás között.

Melyek a legjobb digitális nomád városok?

Lehet, hogy egy város vagy egy ország lenyűgöző egy utazónak, de egy digitális nomádnak már nem annyira.

Az internet korlátlansága miatt bármelyik országban lévő céggel dolgozhatsz, és természetesen több pénzt kereshetsz, ha fejlettebb országban lévő ügyfeleknek végzed a munkád.

Ráadásul, ha egy olyan helyen élsz, ahol magas életminőség érhető el viszonylag kevés pénzből, akkor megtaláltad a fellegvárad.

A legfontosabb dolog viszont a jó internetminőség, ami szerencsére az egyre több co-working space miatt nem olyan nagy probléma már a fejletlenebb területeken se.

Digitális nomádok Maslow piramisa
Digitális nomádok Maslow piramisa

Na de melyek azok a városok, ahol viszonylag olcsón is magas életszínvonalon lehet élni?

A Nomadlist.com különböző, kimondottan a digitális nomádok számára fontos szempontok alapján rangsorolja a városokat.

Chiang Mai digitális nomád város

Ilyen szempontok például:

  • megélhetési költségek,
  • internet,
  • időjárás,
  • levegő minősége,
  • szórakozási lehetőségek,
  • biztonság,
  • életminőség,
  • forgalmi biztonság,
  • egészségügy,
  • boldogság,
  • éjszakai élet,
  • helyek, ahonnan dolgozhatsz,
  • külföldiekhez való hozzáállás,
  • angol nyelvtudás,
  • faji tolerancia,
  • stb.

Tudtad, hogy ezek alapján Budapest az egyik legjobb város? Bizony ám, nagyon sok külföldi digitális nomád él a fővárosunkban, mivel egy fejlett országban, távmunkában dolgozó fizetéssel nagyon jó minőségben lehet itt élni.

Budapest digitális nomád város

A top 10 digitális nomád város (a lista folyamatosan változik):

  1. Budapest (Magyarország)
  2. Canggu (Bali)
  3. Berlin (Németország)
  4. Bangkok (Thaiföld)
  5. Szöul (Thaiföld)
  6. Buenos Aires (Argentína) 
  7. Chiang Mai (Thaiföld)
  8. Belgrád (Szerbia)
  9. Prága (Csehország)
  10. Taipei (Tajvan)

Nézz szét a Nomadlisten és jelöld be azokat a városokat, amelyek tetszenek. Pár Google kereséssel nagyon sok infót tudsz kapni, hogy milyen is az élet ezeken a helyeken.

Mennyi pénz kell a digitális nomád életmódhoz?

Ez természetesen az életstílusodtól és a várostól függ, ahol élsz.

Az olcsóbb területeken havi 350-500 ezer Ft-ból nagyon kényelmes és kalandokkal teli életet lehet élni. Ez nem kevés összeg az átlagos magyarországi fizetések mellett, ezért éri meg fejlettebb országokba bedolgozni.

Keress pénzt ott, ahol jobban fizetnek, és költsd el ott, ahol ebből kényelmes életed lehet!

Ezekre kell általában költened:

  • Apartman vagy szoba bérleti díja,
  • Elektromosság, gáz, víz (ha nincs benne a bérleti díjban),
  • Tisztálkodás, takarítás,
  • Étel és ital,
  • Telefon, internet, SIM kártya,
  • Tömegközlekedés, UBER, taxi,
  • Éttermek, bulik,
  • Látnivalók, programok,
  • Edzőterem, sportolás,
  • Utazás az országon belül,
  • Coworking space díja,
  • Egyéb költségek:
    • Repülőjegy a városba,
    • Vízum,
    • Biztosítás,
    • Biztonsági megtakarítás.

A Nomadlisten és némi utánanézéssel könnyen ki tudod deríteni, hol miért mennyit kell nagyjából fizetni, valamint ezt a cikket is ajánlom figyelmedbe, ha már itt tartasz a tervezgetésben.

A cél persze az, hogy bárhova elmehess és minél jobb programokon vegyél részt, de kezdésnek, ha még nem tudsz minden létező vágyadhoz elegendő pénzt keresni, számolj úgy, hogy havonta nagyjából 350 ezer Ft-ra szinte biztos, hogy szükséged lesz.

Mik a hátrányai a digitális nomád életmódnak?

Minden csodásnak tűnik, de azért vannak hátrányai is ennek az életformának.

A közösség hiánya sokszor előjöhet. Ha elhagyod a lakóhelyed, akkor a családodat és a barátaidat is hátrahagyod, akik egy idő után hiányozni fognak. Szerencsére viszont – főleg a népszerűbb városokban – sok találkozót, közös programot szerveznek direkt digitális nomádoknak, így egy csomó új ismerősre és barátra tehetsz szert.

Fejlődhet az angoltudásod, új kultúrákat ismerhetsz meg, hasonló gondolkodású emberekkel találkozhatsz, de ehhez bizony ki kell lépned a komfortzónádból. Ez rövidtávon nagyon nehéz, de mindenképp pozitív hatással lesz az életedre.

Egyre több szervezett programot is indítanak mostanában, ilyen például a The Paradise Project (két magyar lány indította), a Nomad Cruise vagy a Nomad MBA, aminek én is a tagja voltam.

Nomad MBA

A Nomad MBA 2. törzsébe több mint 5000-en jelentkeztek, és mindössze 25-en jutottunk be. Ha érdekel, hogy miről is szól, akkor a YouTube-csatornámon több infót is találhatsz.

A pénzügyi bizonytalanság sok embert megrémít. Nem szabad 0 forinttal a zsebedben elindulni, jó, ha előtte félre tudsz rá tenni és mindig jó, ha van tartalékod is. Főleg szabadúszóként, amikor ügyfeleket kell keresned az elején, rémisztő tud lenni, hogy nincs egy stabil állásod, de nagyon jó dolgok is kisülhetnek abból, ha kicsit kockáztatsz.

A saját időd menedzselése nem egyszerű. A legtöbben ezzel szenvednek. Hajlamosak vagyunk lustává válni és elhanyagolni a munkát. Ha viszont olyan munkád van, amit tényleg szeretsz csinálni, vagy egy vállalkozást építesz, akkor meg fogod tudni találni a motivációt.

Hiába az alapos tervezés, mind tudjuk, hogy ami elromolhat, az előbb-utóbb el is romlik… Új városok, új környezet, új nyelvek és váratlan események várnak rád, amik izgalmasak, de néha pont egy fontos határidő lejárta előtt jön össze minden létező probléma. Ez persze így van a normál életben is, de egy idegen országban ez hatványozottan szokott megtörténni.

Hogyan vágj neki?

Ha úgy érzed, hogy ki akarod próbálni ezt az életformát, akkor van pár lépés, amit felkészülés gyanánt meg kell tenned.

1. Csökkentsd a kiadásaidat

Meg kell tanulnod bánni a pénzzel. A Koin egy magyar applikáció, amivel nyilvántarthatod a kiadásaidat, így könnyebben rá tudsz jönni, hova is megy el a pénz feleslegesen.

Biztos meg kell venned az új nyári ruhát vagy ékszert? Tuti kell a cigi és a heti 2-3 buli? Össze kell húznod a nadrágszíjat, ha nem lenne meg az az összeg, ami a vésztartalékod és a kezdőtőkéd lehet.

2. Tanulj új skilleket, hogy digitális nomádként tudj dolgozni

Erről már volt szó és eléggé egyértelmű is, hogy ha online akarsz dolgozni, akkor ki kell találnod, hogy mivel keresed majd a neten a kenyeredet.

Ha szabadúszó leszel, akkor ajánlhatod a szolgáltatásaidat ismerőseidnek, de bárki másnak is pl. Upworkön vagy Fiverren.

3. Döntsd el az úti célt

Az első állomás előtt mindenképp találd ki, hova is mész.

Mennyibe fog kerülni a szállás, kell-e vízum, kb. mennyit fogsz költeni 1 hónap alatt?

Rengeteg kis kérdésre kell választ találnod, de ha rendesen felkészülsz, akkor sokkal zökkenőmentesebben fog telni a kalandod.

4. Csatlakozz digitális nomád közösségekhez

A magány elkerülése, új emberek megismerése és a rengeteg jó tipp miatt mindenképp megéri hozzád hasonló elmékkel beszélned.

Utazókkal is érdemes felvenni a kapcsolatot, mert nekik is nagyon sok olyan bevált trükkjük, ötletük lehet, ami segíthet az eligazodásban.

5. Indulj el

A végén egyszerűen csak bele kell vágni. Ha megvannak a skilljeid, találtál munkát, utánanéztél az úti célodnak, van tartalékod és csatlakoztál hozzád hasonlókból álló közösségekhez is, akkor foglald le a repülőjegyed és indulj el életed egyik legizgalmasabb utazására.

Nagy Attila digitális nomád

Összefoglalás

A digitális nomádság egy életforma, amelyet úgy alakíthatsz, ahogy NEKED a legjobb. Utazás és új kalandok kombinálása egy olyan munka végzésével, amihez elég az internet és egy laptop, és amit – jó esetben – még szeretsz is csinálni.

Vannak városok, amelyekben nagyobb „nomád közösségek” alakultak ki, és viszonylag kevés pénzből is magas életszínvonalat lehet elérni.

Amire mindenképp szükséged lesz, azok a munkaerőpiaci szempontból értékes készségek, amelyekkel fent tudod tartani azt az életmódot, ahogy igazán szeretnél élni.

A digitális nomádság egy csodálatos életforma, ami nagyban hozzájárulhat a személyes fejlődésedhez. Nem egyszerű, de mindenképp megér egy próbát.

Ha Te is belevágnál, de kérdésed van, írj bátran egy kommentet! Ha pedig már sikerült a digitális nomád életforma szerint berendezned az életedet, akkor arról írj, hogy hol is tartózkodsz éppen! 🙂

6 válasz

  1. Attila! Remek cikket írtál ismét. Én ugyan 60 vagyok, de úgy érzem előttem az élet, és tanulom a szakmát. Az MBA biztosan nagyon szuper lehet, gratulálok, hogy belevágtál és láthatóan élvezed. KIRÁLY!

  2. Nagyon érdekes az íràsod.
    Én is alternativa keresésbe kezdtem,ugyanis a vendéglátó szakma és az éjfélig tartó munka szeretete lassan alábbhagy.
    Ha nem is a nagy utazások,de a családdal,barátokkal és magammal tölthetö minöségi idö növelése egyet fontosabb számomra.

  3. Helló Attila☺ Véletlenül tévedtem erre az oldalra, de ez a cikk csodálatos. Mint egy szépen felépített rövid diploma munka, helyesírási hibák nélkül. Élmény volt olvasni!!!! Csak ennyit akartam írni, muszáj volt.

  4. Hello:)
    Nagy álmom szabadúszó fotós lenni, csak fogalmam sincs hogy kezdjek bele.. kell-e hozzá fotós egyetem? Esetleg ha bármi tipped lenne hogy hogy vágjak bele azt nagyon megköszönném. 18 vagyok és még előttem ez a nagy döntés és teljesen tanácstalan vagyok.
    Előre köszönöm a választ!

    1. Szia Dénes!

      Azt gondolom, hogy magadat lehet nagyon jól képezni ilyen témákban. Nekünk a Hódító csomag mellé jár pl. a WPFegyvertár és a napokban került bele fotós alapkurzus és mobilfitózás. Annyira friss és ropogós, hogy még a weboldalon sem publikáltuk.

      Sok-sok gyakorlással nagyon jól el lehet sajátítani ilyen szakmákat.

      Üdv,
      Bence

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek